Magyarország

Tag

Fragmentált ellenzék

Fragmentált ellenzék

Rajnai Gergely a Spirit Fm Aktuál című műsorában elmondta, hogy teljesen logikus, hogy a kormánypártot elhagyó szavazók nem választottak még pártot maguknak az ellenzéki térfélen, hiszen nem is pontosan tudni, melyik mit képvisel.

Tovább
A cél megtalálása

A cél megtalálása

A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely kifejtetette, hogy a tanártüntetések organikus természetéből fakadóan sok céljuk van, amiket egyszerre nem tudnak elérni, ezért prioritások kijelölése vezethetne sikerre az esetükben.

Tovább
A hagyomány fogságában

A hagyomány fogságában

Miként mutat rá az ellenzék szerepfelfogására a szociális törvény vitája? Rajnai Gergely blogbejegyzéséből kiderül, ahogy az is, hogy a történelmi minták miként határozzák meg a jelenlegi pártok stratégiáit.

Tovább
Az árnyékkormány szerepe

Az árnyékkormány szerepe

Rajnai Gergely a Hit Rádió Hírelemző című műsorában rámutatott, hogy miután angolszász országokon kívül az árnyékkormány intézménye rendszerint sikertelen volt, a DK kísérlete az ellenzéken belüli pozícióharc részeként értelmezhető.

Tovább
Nagykoalíciók ideje

Nagykoalíciók ideje

Európában nem ritkák a nagykoalíciók, Magyarországon azonban annál inkább. Jöhet-e olyan pillanat, amikor itthon is meg kellene fontolni? Csizmadia Ervin írása a HVG.hu-n.

Tovább
Egyedül nem megy

Egyedül nem megy

Magyarországon mintha csakis a korrupció szemüvegén keresztül lennénk képesek vizsgálni a barátságot a politikában. Lehet, hogy mégis ez a politika alapja? Lakatos Júlia blogbejegyzése.

Tovább
Van-e olyan, hogy magyar kapitalizmus?

Van-e olyan, hogy magyar kapitalizmus?

A szappanoperák, mint művészi produktumok nem függetlenek a társadalmi valóságtól. Az 1998-2020 között futó Barátok közt bemutatja a magyar társadalom és gazdaság több szakaszát. Tézisünk szerint a sorozat tükröt tart a magyar társadalom elé. Paár Ádám elemzése.

Tovább
Tüntetések és a kormány reakciója

Tüntetések és a kormány reakciója

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rajnai Gergely rámutatott, hogy az inflációs válság egész Európát érinti, de míg Nyugat-Európában szinte minden kormány népszerűsége bezuhant ennek hatására, addig az Unió Keleti felében a pártpreferenciák a nehéz körülmények közepette is változatlanok.

Tovább
Sajtóvisszhang

Sajtóvisszhang

Több hírportál is tudósított a Republikon Intézet konferenciájáról, ahol Novák Zoltán képviselte a Méltányosság Politikaelemző Központot.

Tovább
A magyar politika keresztmetszete

A magyar politika keresztmetszete

Az Uralkodó párt című MPK-kötetről, a hazai pártpolitikáról, a szereplők egymáshoz való viszonyáról és más témákról beszélt Csizmadia Ervin több fórumon.

Tovább
Árnyékkormányok a világban

Árnyékkormányok a világban

Mennyire eredményesek az árnyékkormányok, miként válhatnak valódi kabinetekké, és mit jelent ez a DK kezdeményezése szempontjából? Európai körkép segítségével erre a kérdésre ad választ Rajnai Gergely elemzése.

Tovább
A kíváncsiság politológiája

A kíváncsiság politológiája

A magyar politika – bár sokszor nagyon statikusnak és kiszámíthatónak tűnik – rendkívül érdekes. Vajon milyen képet mutat a jelenlegi hazai politika, ha a jelen mellett a történelmet is számításba vesszük? Csizmadia Ervin nagyinterjúja a 168.hu-n.

Tovább
Árnyékkormányok a világban

Árnyékkormányok a világban

Rajnai Gergely a Spirit FM Aktuál című műsorában rámutatott, hogy az árnyékkormányok a Brit Nemzetközösségen kívül a legritkább esetben szereztek népszerűséget az őket alakító pártoknak, de a pozitív kivételekből lenne mit tanulnia az ellenzéknek.

Tovább