Mesterházy Attila
TagVégpont és kihívás II.
2004-ben az MSZP nem volt jó bőrben, de Gyurcsány Ferenc átmenetileg sikeressé tette a pártot. 2021-ben azonban már se Gyurcsány, se siker. Mi lesz az MSZP-vel? Csizmadia Ervin írása a Méltányosság blogon.
Friss Méltányosság-index
Mesterházy Attila 30 perces beszédet mondott az MSZP kongresszusán. Megállapíthatjuk, méltányossági beszédversengés figyelhető meg az MSZP háza táján. Gyurcsány Ferenc utóbbi megnyilvánulásai is ilyen irányt vettek, Bajnai Gordon pedig egyértelműen kevéssé konfrontatív. Mind közül azonban Mesterházy Attila lendült csak igazán át a méltányos beszéd módot is mérő M-index pozitív oldalára. Most először találkoztunk olyan megszólalással, ami pozitív, ahol a beszéd inkább méltányos, mint méltánytalan. Szembetűnő ugyanakkor, hogy erőtlen. Írásunk a Népszabadságon.