társadalom

Tag

A rendszerváltás márciusai

A rendszerváltás márciusai

Paár Ádám részt vett a rendszerváltásról szóló beszélgetésen a Kétfarkú Kutya Párt Népfőiskolájának rendezésében. Kiemelte az állampolgári nevelés fontosságát, amely a rendszerváltás után hézagosan valósult meg.

 

Tovább
Három férfi, egy eset

Három férfi, egy eset

Paár Ádám bemutat három gondolkodót, akik álmodtak Európáról, és lezárja az Európa alapító atyái sorozatot.

Tovább
Hatás és ellenhatás

Hatás és ellenhatás

A Méltányosság Politikaelemző Központ meggyőződése szerint a politikai elemzésnek van néhány olyan szemléleti sarokpontja, mely alapjaiban határozza meg ennek a műfajnak a nívóját és érvényességét. Ezeket tíz pontban foglaljuk össze, mindegyiket önálló bejegyzésben taglaljuk. Elsőként a folyamat-centrikus megközelítés került terítékre, a második részben a kölcsönhatások kitüntetett szerepét elemezzük.

Tovább
State capture versus society capture

State capture versus society capture

A state capture (állam foglyul ejtése) alapvetően azt a folyamatot jelenti, ahogyan a politika a gazdasági szereplők befolyása alá kerül, míg a társadalom foglyul ejtése a kormányhoz közelálló politikai elit uralmát a társadalmi alrendszerek fölött. Zsolt Péter blogbejegyzése.

 

Tovább
Tükör által

Tükör által

Az Orbán-kormány kritikája Brüsszel irányába és Magyar Péter kritikája az Orbán-kormány irányába lényegében ugyanazokra az érvekre épül. Csizmadia Ervin a tükör-problematikáról az Inforádióban.

Tovább
Pillanat vagy folyamat

Pillanat vagy folyamat

A Méltányosság Politikaelemző Központ meggyőződése szerint a politikai elemzésnek van néhány olyan szemléleti sarokpontja, mely alapjaiban határozza meg ennek a műfajnak a nívóját és érvényességét. Ezeket tiz pontban foglaltuk össze, mindegyiket önálló bejegyzésben taglaljuk, elsőként a folyamat-centrikus megközelítés kerül terítékre.

Tovább
Kötelező sorkatonai szolgálat?

Kötelező sorkatonai szolgálat?

Zsolt Péter és Szenes Zoltán nyugalmazott vezérezredessel Rózsa Másrészről című műsorában arra a problémára kereste a választ, hogy miképp lehetne növelni a társadalmi kohéziót, lehetne-e felzárkóztatni fiatalokat a kötelező sorkatonai szolgálattal.

 

Tovább
Az állampolgári tudatosság eljövetele

Az állampolgári tudatosság eljövetele

Paár Ádám az állampolgári nevelés lehetséges irányairól beszélt a Hírklikken. Bemutatta az intézet új anyagát az állampolgári nevelésről, kiemelve azt, mit adhat John Dewey filozófiája a mai magyar társadalomnak.

Tovább
Valóság és igazság

Valóság és igazság

A demokráciák túlságosan elmozdultak az „egyigazság-rendszer”’ felé. Ezzel szemben jobban járunk, ha Pascal mondását tartjuk szem előtt. Csizmadia Ervin blogbejegyzése.

Tovább
Ki közvetít?

Ki közvetít?

Régen a pártok közvetítettek a civil társadalom és az állam között. Ma ezt a feladatot a közösségi média veszi át. Csizmadia Ervin az ATV-ben.

Tovább
Európai miniszterelnökök – ha beszélnek

Európai miniszterelnökök – ha beszélnek

Orbán Viktor az egyedüli európai kormányfő, aki nem ad interjút vele kritikus sajtónak? Négy európai miniszterelnököt megvizsgálva adunk választ a kérdésre. Kovács Róbert és Kisdaróczi András elemzése.

Tovább
Az európai egyesülés a történész szemével

Az európai egyesülés a történész szemével

Az Európa alapító atyái sorozatban eddig politikusok életpályáját és nézeteit vizsgáltuk. Most, rendhagyó módon, egy történész és történetfilozófus könyve alapján mutatjuk be az európai egyesülés történetét és fő elveit. Paár Ádám elemzése.

Tovább
Még egy kis bosszú

Még egy kis bosszú

Zsolt Péter két részben írt a bosszúról a Méltányosság blogfelületén. Az első részben terápiás megközelítésben, a másodikban játékelméletiben.

 

Tovább