Vidnyánszky Attila
TagSZFE-ügyről
✻
Az M5 Ez itt a kérdésben Nagy Attila Tibor nem csodálkozott azon, hogy a hallgatók nem fogadják el Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnököt, hiszen ő korábban keményen bírálta az SZFE-t.
Az egyik ellenállás és a másik
✻
A Színművészeti Egyetem kontra Vidnyánszky Attila ügy még annál is komolyabb mélységekbe vezet el bennünket, mint amiről a helyzetet eddig elemzők írtak. Nem arról van ugyanis csak szó, hogy a hatalommal szemben ellenállók vannak. Egy szituáció, amelyben a hatalom is ellenállónak érzi magát.
Tiltakozás az SZFE miatt
✻
A Hír Tv Plusz-mínusz c. műsorában Nagy Attila Tibor elmondta, hogy korábban politikai kritikák is érték az egyetemet és a jobboldal most a saját embereit tette az egyetem élére.