Bevezetés

Most, hogy az Egyesült Királyság Európai Unióból való kiválása jogilag is megtörtént 2020. január 31-én, érdemes visszatekinteni a brit politikai élet egyik legmeghatározóbb szereplőjének, a Labournek az EU-hoz, illetve elődjéhez, az EGK-hoz való viszonyulására. Tesszük ezt már csak azért is, mert a 2019-es általános parlamenti választásokon elszenvedett munkáspárti  kudarc egyik okát többen abban vélték felfedezni, hogy a párt vezetője, Jeremy Corbyn érthetetlen módon nem foglalt egyértelműen állást sem a Brexit-népszavazás (2016), sem pedig a tavalyi parlamenti választás kampányában a Brexittel kapcsolatban, nem volt hajlandó kimondani, hogy ellenzi vagy inkább támogatja az ország EU-ban maradását, miközben legfőbb rivális, Boris Johnson miniszterelnök nagyon is világos, a választók számára egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a mielőbbi kiválást szorgalmazva. Ráadásul a Corbyn előtti munkáspárti vezetők (Ed Miliband, Gordon Brown, de különösen Tony Blair) kifejezetten EU-pártiak voltak, ehhez képest éles törésnek tűnt Corbyn hezitáló magatartása.

Ez azonban csak akkor érthetetlen, ha nem vesszük figyelembe a Labour történelmét. Kevin Hickson és Jasper Miles tanulmánya[1] számos idézettel bizonyítja, hogy a Labour korábbi européer viszonyulása egyáltalán nem magától értetődő, sőt a pártban évtizedeken át komoly viták zajlottak az EU-hoz való viszonyról. A továbbiakban ezen tanulmány alapján tekintjük át vázlatosan a Labour viszonyulását az EU(EGK)-tagsághoz.

Az euroszkeptikus Labour

A Labour korábban ellenezte az Egyesült Királyság Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozását – olyannyira, hogy az ország EGK-hoz való csatlakozása (1973) után az 1980-as népszavazáson a párt a Közösségből való kilépés mellett kampányolt, de még az 1983-as pártprogram is a kilépés mellett foglalt állást.

A tanulmány szerzői meggyőzően alátámasztják, hogy – miközben az EU-tagsággal szembeni brit ellenérzések s kritikák kapcsán a mai olvasónak inkább a toryk egyik szárnya, illetve a mostani brit kormányfő jut eszébe – az euroszkepticizmusnak több évtizedes tradíciója van a Munkáspártban is, amelyet az 1950-es évekig lehet visszavezetni. Hickson és Miles részletesen bemutatják, hogy a brit baloldali euroszkepticizmus (a közösségi tagság ellenzése) a szuverenitás, a föderalizmus és az internacionalizmus értelmezésében, valamint a politikai kontextusban érhető tetten.

Szuverenitás. „Nem azért szegődtem el a szocialista politikához ebben az országban, hogy megfosszam a brit népet a parlamentre és a kormányra átruházott hatalmától” – idézi a tanulmány Peter David Shore befolyásos munkáspárti politikus 1972-es kijelentését, aki szintén ellenezte az ország EGK-tagságát. A tanulmány szerint az akkori fábiánus szocialista-centralista felfogás a szuverén állam keretében kívánta implementálni a szocializmust (ami nem egyenlő a marxista erőszakos forradalommal), mondván, hogy a baloldal által kívánt esélyegyenlőséget csak egy központosított nemzeti államon keresztül lehet megvalósítani. A baloldal euroszkeptikus része tehát úgy vélte, hogy az EGK aláássa a szuverenitást, ebből következően az európai szupremácia korlátozza a központi (baloldali) kormányt elképzeléseinek megvalósításában. Magyar szemmel külön izgalmas, hogy a nemzeti szuverenitás igenlése nemcsak a jobboldalhoz, hanem – a brit esetben – akár a baloldalhoz is kötődhet.

Föderalizmus. Anthony Crosland munkáspárti politikus 1951-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország szuverenitásának jelentős részét fel kellene adni egy európai politikai autoritás miatt, ám ez nem járna olyan előnyökkel, amilyeneket a föderalisták vélelmeznek.[2] William Pickles azt írta, hogy az EGK valódi természete szupranacionális, és a laissez-faire gazdaságpolitika a föderalista célok elérését szolgálja.[3] Egyeseknek a Labourben már az Európai Szén- és Acélközösséggel is gondjuk volt, az Európai Bizottsággal szemben pedig olyan aggodalmak is megfogalmazódtak, amelyek hasonlóak a Margaret Thatcher konzervatív politikus, miniszterelnök által megfogalmazottakhoz.[4]

Internacionalizmus. A Munkáspárton belüli euroszkeptikus és Európa-párti erők egyetértettek abban, hogy a szocializmus egy nemzetközi hitvallás. Erre hivatkozva érveltek az EGK-tagság mellett állók úgy, hogy egy ilyen nemzetközi szervezetben való részvétel ellenzése cinkosság a nacionalizmussal. A baloldali euroszkeptikusok viszont az EGK-tagságról Nagy-Britannia globális nemzetközi szerepét féltették, a Brit Nemzetközösséggel való kapcsolatok lazulását vetítették előre. Némileg hasonló érvelés volt megfigyelhető a néhány évvel ezelőtti Brexit-vitában, méghozzá az, hogy az Egyesült Királyság az EU-ból való kiválás esetén sem kerülne nagy bajba, mert a Brit Nemzetközösség országaival és az USA-val alakítana ki előnyös kereskedelmi kapcsolatokat.

Politikai kontextus. Clement Attlee neves brit munkáspárti politikus úgy vélte, hogy az európai egység „időrabló kerülőút egy világkormány felé”.[5] Az 1960-as években Attlee aggodalmát fejezte ki egy majdani EGK-tagság hatása miatt, amely a Brit Nemzetközösségre és a Munkáspárt gazdaságpolitikájára tudna gyakorolni. Herbert Morrison a tagságban a brit szuverenitást fenyegető veszélyt látott.[6] Az EGK-tagságról szóló párton belüli vita lefolytatásában a Fabian Society agytröszt is szerepet vállalt két olyan pamflet publikálásával, melyek egyike Európa-párti, a másik pedig euroszkeptikus volt. Evan Luard eltúlzottnak vélte a nemzeti szuverenitásra és a Nemzetközösségre leselkedő veszélyeket, és az EGK-tagságból származó előnyöket fontosabbnak tartotta. A korábban már idézett Pickles ellenben az ország jogi szuverenitásának csökkenésére hívta fel a figyelmet. Hugh Gaitskellnek az 1962-es munkáspárti kongresszuson elmondott beszéde is az euroszkeptikusokat erősítette a párton belül, habár ő nem a bezárkózás vagy az európai integráció mellett érvelt, hanem a Brit Nemzetközöséggel való kapcsolatok mellett, mondván: a Nemzetközösség nélkül Britannia befolyása a világban sokkal kisebb lenne.

Hugh Gaitskell röviddel kongresszusi beszéde után váratlanul meghalt, a Harold Wilson vezette munkáspárti kormány (1964–1970, 1974–76) pedig megosztott volt az EGK-tagság kérdésében. Az 1960-as években a párton belül a tagságot pártoló és ellenző hangok egyaránt erősek voltak. Már az 1973-as csatlakozás után pl. Austin Mitchell volt az a munkáspárti politikus, aki támogatta azt a Labour-manifesztóban rögzített programpontot, mely az országnak az EGK-ból való kilépését szorgalmazta.

Az Európa-párti Labour

Az 1980-as évek végére tarthatatlanná vált a párton belül az euroszkeptikus álláspont, különösen a közös európai piac elhagyásával is számoló Alternative Economic Strategy kudarca után. Neil Kinnock pártelnöksége idején vált a Labour azzá az Európa-párti erővé, amely a 2000-es években, a „New Labour” idején már magától értetődőnek számított. Az irányváltást a Jacques Delors vezette Európai Bizottság is segítette, mely az Európa-politika szociális dimenzióját emelte ki. A Munkáspárt Európa-politikája abban az időszakban változott meg, amikor megjelent a konzervatív Thatcher kormányfő euroszkepticizmusa, és a Konzervatív Párton belül kirobbant a vita az Európai Unióval kapcsolatban. Ekkortól alakult ki a torykon belüli euroszkeptikus szárny, amely táptalajt adott az EU-s tagságról szóló 2016-os referendumnak és a 2020-as EU-ból való kiválásnak. Bár a Munkáspártban maradtak még euroszkeptikus erők (pl. Bryan Gould szakszervezeti és iparpolitikai szóvivő), de az uralkodó szemlélet ekkor már az volt, hogy fontos ügyeket a globalizált világban nem lehet pusztán nemzeti szinten megoldani. Harriet Harman munkáspárti politikus úgy vélte, hogy az EU képes a tory kormányt rákényszeríteni a dolgozóknak járó fizetett szabadság, anyasági távollét megadására, a részmunkaidősök jogainak biztosítására. A Blair-kormány idején (1997–2005) a Munkáspártot a kommentárok már olyan pártként tüntették fel, mint amely mindig is Európa-párti álláspontot képviselt, leszámítva egy rövid időszakot az 1980-as évekből.

Következtetések

A 2000-es és a 2010-es évekre immáron nagyrészt feledésbe merült, hogy milyen viták zajlottak a Munkáspártban az EGK-tagságról az 1950–1970-es években. Így már jobban érthető, miért fogadta komoly értetlenség és bírálat a pártelnökséget 2015-ben elnyerő Jeremy Corbyn munkáspárti elnök hezitáló magatartását, ki nem volt hajlandó egyértelműen állást foglalni az Egyesült Királyság EU-tagsága ügyében. E mögött nemcsak Corbyn korábbi euroszkeptikussága, hanem az a megfontolás is húzódott, hogy a pártvezetés nem kívánta elidegeníteni magától a vidéki munkáspárti, de EU-ellenes szavazókat. A 2019-es parlamenti kampányban, egy meglehetősen rosszul sikerült novemberi BBC tv-interjúban[7] Corbyn még arra a kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, hogy egy megismételt Brexit-referendumban az Unióból való kilépésre vagy a bennmaradásra biztatná-e a választópolgárokat. Mivel a Boris Johnson vezette konzervatívok sikeresen tették a kampány fő témájává a Brexit végrehajtását, Corbyn ingadozó magatartása megbosszulta magát: a december 12-ei választásokon a Labour 60 mandátumot veszített, a Konzervatív Párt ellenben egyértelmű többséget szerzett a parlamentben. Corbyn hozzáállása választásstratégiai szempontból okkal kárhoztató, de – mint a fentiekben látható volt – egyáltalán nem volt előzmény nélküli.

[1]Kevin Hickson and Jasper Miles: Social democratic Euroscepticism: Labour’s neglected tradition. The British Journal of Politics and International Relations 20(4), 2018, 864–879. https://journals.sagepub.com/doi/abs/10.1177/1369148118787148

[2] Crosland, Anthony (1951): Prospects for the Council of Europe. The Political Quarterly 22(2): 143–153.

[3] Pickles, William (1962): Not with Europe: The Political Case for Staying Out. London: Fabian Society.

[4] Forsyth, Frederick (2001): Britain and Europe: The End of Democracy. London: Friends of the Union.

[5] Idézi: Harris, Kenneth (1995): Attlee. London: Weidenfeld & Nicolson.

[6] Donoughue B and Jones GW (1973): Herbert Morrison: Portrait of a Politician. London: Weidenfeld & Nicolson.

[7] https://www.youtube.com/watch?v=8EySXP15S8k&fbclid=IwAR3gJd_C0C6xmtj0H2sxKoelL5iYC18zmjiX7h1jPaPoLJGCuW2H3q0oPlo – a Brexitről szóló rész a 11. perctől látható.