A média elfogulatlansága
Magyarországon több mint egy évtizeden keresztül a jobboldal kifogásolta a baloldali médiafölényt, s ez az egyoldalú beállítás – ma már látható – komoly károkat okozott a jobboldal számára. Médiafölény természetesen létezhet (és általában létezik is), de tévútra visz, ha ebből túlzó és egyoldalú következtetéseket vonunk le. Tudományosan is kétségbe vonható következtetés például, hogy a média birtoklásából egyértelműen erős és pozitív hatás származik a médiát birtoklók számára. Korántsem igazolható ugyanis, hogy aki nagyobb médiaerővel rendelkezik, az meg is határozza az állampolgárok választási attitűdjeit. Az már inkább bizonyítottnak látszik, hogy a média – a politikai napirend folyamatos alakításával – meghatározza, miről gondolkodjanak az emberek.
Épp azért állítjuk ezt, mert ma már világos: a média napirendformáló monopóliumán túlmenően a magyar társadalom számára rengeteg, a médiától független információforrás áll rendelkezésre az állampolgárok politikai álláspontjának kialakítására. Ezek az információforrások azonban egyelőre kevéssé feltártak, s így nem csodálható, ha az a látszat keletkezik, mintha minden kizárólag a médiától függne.
Ezt a látszatot támasztja alá az a tény is, hogy a mai Magyarországon az újságírói szabadságnak erős, a média által erősen megszabott korlátai vannak. Az újságírókat – tisztelet a kivételnek – beszippantotta az egyre inkább táborosodott médiavilág, s ebből az állapotból hosszú ideig nagyon nehéz lesz kikecmeregni.
Mégis: téves a politikai kudarcokért az erősnek mondott médiabefolyást felelőssé tenni, és veszélyes is ez, mert a médiafronton tevékenykedők saját fontosságukat nem a hivatásukból, hanem a hatalom befolyásolásának lehetőségéből kezdik levezetni, a politikusok pedig önigazolást találnak saját hibáikra. A médiahatalom fetisizálása az újságíróknál szereptévesztést, a politikusoknál infantilizálódást eredményezhet. De káros az a fajta értelmiségi hozzáállás is, amely a szakmai elvek támogatása helyett úgy látja: a hatalom megtartása a média birtoklásán, a médiabefolyás növelésén keresztül vezet. Káros ez a nézet azért is, mert rombolja a média becsületét, és végeredményben cinikussá teheti a társadalmat is. A modern polgári társadalom ezzel szemben az információk és a tudás közvetettségére épül, ahogy arra már Ferdinand Tönnies rámutatott, ám amennyiben a közvetítők hiteltelenek, a nyilvánosság gépezete nem tudja betölteni feladatát.
A méltányos gondolkodás könnyebben felismeri, hogy a modern társadalom egy olyan komplex rendszer, amelyben ha mindenki a saját dolgát végzi, akkor a végeredmény is jobb lesz. Egy ilyen gondolkodás nem pusztán azért biztatja például az újságírókat az objektivitásra és az elfogulatlanságra, mert etikailag ez a helyeselhető, hanem azért, mert ennek van igazán haszna a társadalom egésze számára.
Ahogyan egy méltányos gondolkodás jegyében a rendszerváltás utáni években a jobboldali újságírással szemben fogalmazódhatott meg a jogos kritika, ma érvényes ez a baloldali újságírásra is. A jobboldali média állítólagos mai fölényével szemben nem az a hatékony stratégia, ha ezúttal a baloldal kívánja megteremteni az általa manapság hiányolt médiaegyensúlyt. Ajánlatos komolyan venni, hogy Horn Gyula 1994-ben választást tudott nyerni az akkor egyetlen közszolgálati csatorna miépes jellegű elfoglalása után. Egy baloldali médiaegységfront ezért ma nem mentheti meg Gyurcsány Ferenc székét. Ezt a széket csak a miniszterelnök mentheti meg.
A mai Magyarországon idejétmúlt dolog tehát a médiaegyensúly tételének hangoztatása. Megérett az idő, hogy a sajtó és a média lassan a demokrácia elfogulatlan segítőjévé váljék, és ezt egyre többen akarják is.