A dolgok azonban kicsúsztak a kezéből, és kénytelen volt még egyet hátralépni, ezzel formálisan kikerült a közvetlen hatalmi centrumból, de nem nehéz belátni, hogy továbbra is a baloldal legbefolyásosabb politikusa maradt.

Az elkövetkező egy év politikai küzdelmeit alapjaiban határozza meg az a tény, hogy a baloldali vezéráldozat és Bajnai Gordon miniszterelnökké választása felborít egy öt éve fennálló kényes egyensúlyt: a vezér-szimmetriát. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, bár nagyon eltérő személyiséggel, nagyon eltérő habitussal és eltérő diszpozíciókkal rendelkeznek, néhány fontos dologban nagyon is hasonlatosak; mindketten vezér-karakterek, és képességeik, kommunikatív kompetenciájuk azonos súlycsoportra emeli őket. Mindketten jól pengetik az érzelmi húrokat, de ami a hatalompolitikai játszmában a legfontosabb, mindkét személyiség kiválóan alkalmas a démonizációra. Az ellenfél vezetőjével kapcsolatos félelmek és indulatok felerősítése a fekete PR klasszikus és jól bevált mozgósító eszköze, amit Magyarországon előszeretettel alkalmaznak.  Mivel a baloldal feltehetően nem lesz képes – ilyen rövid idő alatt – megújítani politikai mondanivalóját, és nem lesz képes vonzó programalternatívát képezni, a jobboldal pedig a szavazatmaximálás miatt a lehető legkevesebbet fogja elárulni a valódi szándékairól, nem nehéz megjósolni, hogy a negatív kampányelemek – és ezen belül a démonizáció – szükségképpen előtérbe fognak kerülni, és minden eddiginél nagyobb szerepet fognak játszani az  országgyűlési kampány során.

Éppen az növeli meg a kialakult aszimmetria jelentőségét, hogy a jobboldal elveszítette legfőbb kohéziós és mozgósító tényezőjét: Gyurcsány Ferencet. Ezzel a Fidesz átmeneti lépéshátrányba került, ugyanis Bajnai Gordon megszorító-csomagostul és libáktól övezve sem lesz soha olyan megosztó személyiség, mint elődje volt. Bajnai egész egyszerűen nem vezér-karakter, démonizálhatósága erősen korlátozott. Személyisége és szerepfelfogása nem teszi alkalmassá arra, hogy az iránta keltett indulatok és félelem többszázezer szavazót vigyen az urnák elé. Az ő politikai imázsa sokkal inkább a Medgyessy Péterével paralel. Ő is pártonkívüliségét, technokrata mivoltát hangsúlyozza, mint annak idején Medgyessy, és ezúttal is tetten érhető az outsider, apolitikus attitűd. Medgyessy imázsát az MSZP spin doctorai úgy építették fel a 2002-es kampányban, hogy retorikai és debatter-i képességeit eleve alulpozícionálták (nem is tehettek volna mást), és szakmai, szakértői képességeit hangsúlyozták. Olyan küzdelemként állították be a két vezető versenyét, amelyben a szerényebb, konszolidált szakember küzd a tekintélyelvű szóforgatóval, így 2002-es választás egyszerre volt politikusi karakter-küzdelem és kompetenciaharc.

Sok tekintetben hasonló a jelenlegi helyzet. Személyiségéből adódóan Medgyessy is alkalmatlan volt a démonizálásra, mint ahogy Bajnai Gordon is, a vele szemben álló ellenfél viszont korántsem az. Ez annak ellenére igaz, hogy Orbán Viktor az elmúlt fél évtizedben sokat tett azért, hogy démonizálhatósága csökkenjen, hogy az ellene irányuló indulatok és félelmek vitorláiból kifogja a szelet. 2006-ban komplett arculatváltást hajtott végre, sokat finomított retorikáján és stílusán, és az „új többség” koncepciójához igazította szerepléseit. Természetesen ebbe az új imázs-konstrukcióba is folyamatosan becsúsznak inkoherens elemek (például az őszödi botrány utáni beszédek), ami – többek között – annak köszönhető, hogy Orbán Viktornak egyszerre kell egyben tartani a saját táborát, és otthon tartani az MSZP szavazóit. Ez a két szándék gyakran összeegyeztethetetlennek bizonyul, ami megkönnyítheti a baloldal számára az Orbán-ellenes hangulat rekreációját.

A vezérek egyensúlya tehát felborult, amely sok tekintetben új helyzetet teremt, és átmeneti lépéshátrányba hozta Fideszt, amely arra kényszerül, hogy támadásainak vezérmotívumait újragondolja és átalakítsa, de a pártversenyben a baloldal előtt sokkal élesebb kihívások állnak. Nem pusztán azért, mert soha nem látott hátrányban vannak legfőbb riválisukkal szemben, hanem mert idő előtt kijátszották adujukat: Bajnai Gordont. Ő volt ugyanis a 2010-es választások miniszterelnök-jelölti posztjának titkolt favoritja. A lehetséges forgatókönyv az lehetett, hogy az országgyűlési kampányt Gyurcsány Ferenc mint pártelnök, Bajnai Gordon pedig mint miniszterelnök-jelölt csinálja végig. Ezt a verziót az elmúlt hónap eseményei felülírták, és így a kecske is éhes maradt, és a káposzta is elfogyott. A baloldal vezér és miniszterelnök-jelölt nélkül maradt.

Mindazonáltal Bajnaival mint potenciális miniszterelnök-jelölttel annak ellenére is számolnunk kell, hogy kizárta 2010-es indulását, tudniillik az efféle fogadalmak a politikában gyakran feledésbe merülnek, viszont könnyen előfordulhat, hogy a megszorítások és a válságkezelés során személye olyannyira elhasználódik, hogy  jövőre már nem lehet versenyképes kihívója Orbán Viktornak.

Bajnai esetleges 2010-es jelölésének az is előfeltétele, hogy egyáltalán kitöltse a ciklust, a válságkezelésben legalább részleges eredményeket tudjon felmutatni, és a kormányzás a korábbiakhoz képest sokkal gördülékenyebb legyen. Csak ezekkel a feltételekkel mutatkozik némi esély arra, hogy a  Szocialista Párt őt jelölje miniszterelnöknek. Ha így lesz, akkor a  következő országgyűlési választás nem vezérek csatája lesz (mint 2006-ban), hanem a 2002-es választáshoz hasonlóan, politikusi karakter-küzdelem és kiélezett kompetenciaharc.