Médiamegjelenés
Országgyűlési hangulat
A Kossuth Rádió Ütköző című műsorában Nagy Attila Tibor úgy vélte, az Országgyűlésben létrejött hangulatért az ellenzék és a kormányoldal egyaránt felelős, de nem egyformán, mert a kormánytöbbségnek van lehetősége a házszabályokon alakítani. A 2019-es házszabályok kiállhatják az alkotmánybírósági kontrollt, de időnkénti nem kellően világosan megfogalmazott rendelkezéseik túl nagy hatalmat adnak az ülést levezető elnök kezébe.
Zöldülés vagy tesztelés?
Valódi fordulat vagy csak politikai termék a klímakérdés? Mit lehet megtudni Orbán Viktor évértékelőjéből a tartalmon túl? Lakatos Júlia a Klubrádió Reggeli személy című műsorának vendége volt.
Marad-e a Fidesz?
Város a vidék ellen
Paár Ádám a város-vidék törésvonal amerikai eszmetörténeti hagyományairól ír a Népszavában.
Médiatudatosság és demokrácia
Az amerikai nagykövetség és a Republikon Intézet közös konferenciáján Lakatos Júlia a közösségi média demokratikusságáról beszélt, továbbá arról, hogyan változott megítélése az idő során, és miképpen válhatna önszabályozóvá.
Herczegi gondolatok a konzervatív politikáról
Kereszténység és/vagy konzervativizmus
A mai jobboldal által követett politikában számos korabeli szerző intencióit ismerhetjük fel. E szerzők közül egy Joó Tibor, aki nyolcvan évvel ezelőtt írt egy nagy hatású könyvet a nyugati és a hazai nacionalizmus különbségéről. De Joó a vallás sajátos itthoni szerepéről is beszél. Csizmadia Ervin írása a HVG-ben.
Jókai a filmvásznon
A Bad Godesberg-i fordulatról
Válságban a Fidesz?
Business as usual?
Sose hagyj egy jó válságot kárba veszni. Akár ez is lehetett volna Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatójának mottója. Az önkormányzati választás legfőbb hatása, hogy rákényszeítette a miniszterelnököt, arra, hogy gesztusokat gyakoroljon, egyben kijelölje azt a cselekvési tervet, amellyel elkerülheti a párton belüli konfliktusokat. Lakatos Júlia a Klubrádió vendége volt.
A történelmi film fontossága
Az első Trump – akinek menete elakadt
William Randolph Hearst korának egyik leghatalmasabb amerikai sajtómágnása volt. Lapjai gátlástalanul éltek a botránykeltés és a fake news eszközével. Hearst politikusi ambíciói a Fehér Házig íveltek, de soha nem tudott bejutni a politikai elitbe. Paár Ádám William Randolph Hearst karrierjét elemezte az Újkor-on.
Miért erős?
Sok oka van annak, hogy az orbánizmus immár egy évtizede meghatározza a magyar politikát, illetve annak is, hogy az ellenzék nem találta meg eddig ennek ellenszerét. Vajon miért olyan erős Orbán Viktor rendszere? S egyáltalán: valóban olyan erős-e, mint kívülről látszik? Csizmadia Ervin interjúja a 168 órának.
Mikor öregszik el egy kormány?
Nemzetközi vizsgálatok szerint egy kormány a 3. ciklusának végén kezd el küzdeni az „elöregedéssel”. Vajon Magyarországon, az Orbán-kormányra érvényes-e mindez? És hogyan áll az ellenzék a kormányzás 10 évében? Csizmadia Ervin évértékelője az ATV Egyenes Beszédben.
Rendszerváltás 30
A piacképes víziókról
LMBTQ filmek
A nyugati gondolkodás új dimenziói
Csizmadia Ervin meghívást kapott a HVG Fülke című rovatába évet értékelni. A meghívott sok egyéb mellett azt emelte ki, hogy 2019 második felében a nyugat-európai agytrösztök észrevehető módon felülvizsgálták a Kelet-Közép-Európával kapcsolatos korábbi álláspontjukat.
„Politikus” állatok
Paár Ádám a Klubrádió Hangosfilm című műsorában az állathősöket elemezte.
Svédország átmenete és a miénk
Bár sokat emlegetjük Svédországot, alig valamit tudunk róla. Pedig a svéd átmenet a 20. század elején nagyon sok politikatudóst megihletett. Vajon a svéd esetnek vannak-e tanulságai a mi számunkra? Csizmadia Ervin esszéje.
Létezik-e magatartási reform?
Báró Eötvös József 1846-ban, a forradalom előestéjén Magyarország helyzetéről elmélkedik. Talán nem is gondolta volna, hogy hatalmas tanulmánya 2019-ben is tartogat meglepetéseket, például az intézményes és a magatartási reform összefüggésében. Csizmadia Ervin írása a Mandineren.
Az első női irodalmi Nobel-díjas
Restauráció vagy alkalmazkodás
Sokféle liberalizmus
A liberalizmus minden országban kicsit mást jelent, sőt, az adott országon belül is különböző csoportok különbözőképpen értelmezik a fogalmat. Rajnai Gergely Budapest-Edmonton blogsorozatának legújabb része.
Amerikai „népiek” és „urbánusok”
A Brexit kulturális és történelmi gyökerei
A cowboy-mítosz és az amerikai politikai kultúra
Függetlenség, a határtalanság érzése, individualizmus. Paár Ádám a cowboy-mítoszt elemezte a Mandineren.
Élesedő ellentét
Rajnai Gergely Budapest-Edmonton blogsorozatának következő részében a kanadai parlamenti és a magyar önkormányzati választások közötti hasonlóságokat értékeli nemzetközi trendek mentén.