Az interjú – megítélésünk szerint – korszakos médiatörténeti esemény, s mint interjúnak kijár neki a magas szintű elismerés. Különösen azért értékelődik fel az újságíró teljesítménye, mert a miniszterelnökkel épp elég interjú készült az elmúlt években, s közülük csak nagyon kevésről mondható el, hogy valódi kérdezői pozícióból készült volna. Kénytelenek vagyunk ezt mondani még akkor is, ha tudjuk, hogy a miniszterelnököt a magyar újságírás jelentékeny személyiségei kérdezték az elmúlt években.  Azonban ezek a régebbi interjúk csak most, a november 26-i interjú tükrében kerülnek a helyükre, és mondhatjuk ki róluk, hogy ezek bizony nem voltak a műfaj csúcsteljesítményei. Amit viszont most láthattunk, az – talán nem túlzunk – tanítani való: igen, így kell kérdezni – tekintet nélkül persze arra, hogy az interjúalany miniszterelnök éppen vagy az ellenzék vezére.

Pedig hát Apáthy semmi rendkívülit nem tett, és munkája éppen ezért maradandó. Mert a „semmi rendkívüli” manapság messze az átlagon felüli szinonimája. A riporter egyszerűen csak valódi beszélgetőtársnak tekintette magát, s nem volt rest rámutatni a kormányfő szavainak ellentmondásaira, vagy egyszerűen csak nem törődött bele a kapott válaszokba, és tovább kérdezett. Mindebből egy rendkívül érdekesen koreografált, nagyon eredeti beszélgetés kerekedett ki. S ez bizony – úgy gondoljuk – eléggé jól tükrözi azt a helyzetet, amiben a mai magyar kormány van. Apáthy legfőbb érdeme, hogy kérdései nyomán a beszélgetés visszaadta a valódiság érzését: a beszélgetés után a néző pontosan azt konstatálhatta, hogy a kormány (esetleges önpropagandájával ellentétben) nem éppen erős talapzaton áll és az elért eredmények borzasztó viszonylagosak. Végre egy beszélgetés, aminek volt koncepciója, a riporter nem hagyta magát letéríteni a saját útjáról, és – igen, ez riporteri érdem! – képes volt kizökkenteni a saját nyomvonalából a miniszterelnököt.

Határozottan örülünk tehát e műfaji remeklésnek, különösen azért, mert az elmúlt 18 év e tekintetben egyáltalán nem kényeztetett el bennünket. Alig emlékszünk valódi államférfiú-interjúkra, pazar kérdezői teljesítményekre, amelyek nélkül pedig – mi úgy látjuk – a demokratikus politika sem juthat sokkal előbbre, hiszen ugyan mitől fejlődnének a politikusok, ha nem attól, hogy komoly kontrollnak vetik őket alá az újságírók. Nálunk a politikusok – rosszabb esetben – kizárólag a baráti média előtt prelegálnak, jobb esetben bemennek ugyan a közszolgálati vagy a nem kifejezetten baráti médiába, de ott sem alakul ki érdemi beszélgetés.

Az érdemi interjúhoz ugyanis érdemi kérdezői pozíció kell. Sajnos, az nem érdemi pozíció, ami nálunk kialakult, miszerint a baloldali médiába tévedt jobboldali politikusokat a kérdezők a minimális szakmai szempontok figyelembe vétele nélkül le akarják játszani a pályáról. Mondanánk, hogy viszont is így van, csakhogy baloldali vezető politikusok szinte egyáltalán nem mennek a jobboldali médiába, ami újabb sajnálatos tünete a hazai közállapotoknak.

A november 26-i interjút azért is tekintjük példaértékűnek, mert egy közszolgálati csatornán hangzott el. Mi valahogy így képzeljük el azt a közszolgálati „kérdezésmódot”, amelyik nem előzetes prekoncepciók alapján osztja ki a kérdezettet, hanem a válaszokra „mozdul rá”, s mutatja ki az azokban fellehető ellentmondásokat.

Nem „baráti” és nem „ellenséges” volt tehát ez a beszélgetés, hanem „műfajteremtő”. S mielőtt bárki félreértené: nem azért dicsérjük az interjú készítőjét, mert valóban feszengő helyzetbe hozta a miniszterelnököt, hanem azért, mert valamire nagyon ráérzett. Ráérzett arra, hogy Magyarország mai aggasztó pénzügyi helyzetében egy kicsit talán az is benne van, hogy a politikusok „elszabadult ágyúk”, akik azt mondanak, amit akarnak, s ezt tehetik, mert az újságírók (és anyilvánosság) nem állítják őket komolyabb feladatok elé.

S még egyet, ha valaki netán félreérteni óhajtaná a fentieket. Az elmondottakkal a legkevésbé sem a miniszterelnök teljesítményéről beszéltünk, írásunk tárgya nem ez volt. Egy televíziós interjúról, kérdező és kérdezettje viszonyáról beszéltünk, s állításunk annyi volt, hogy a kérdező kiválóan oldotta meg feladatát. Ettől függetlenül Gyurcsány Ferenc még lehet(ne) jó miniszterelnök és kormánya jó kormány.