A mai Magyarországon még mindig igen nagy gyanakvás övezi azokat a kezdeményezéseket, amelyeken – úgymond – nem egy táborba tartozók jönnek össze. Először is el kell ismernünk a Terror Háza Múzeum immáron hosszabb ideje tartó erőfeszítéseit a táborokon átívelő párbeszéd fenntartására vagy inkább: felvételére. Bár Schmidt Mária tett már utalásokat (az MPK-hoz hasonlóan) a nagykoalíciós kormányzás hasznosságára, senki nem gondolhatja, hogy Bárándy és Hajós szerepeltetésével máris a nagykoalíció küszöbén vagyunk. Sokkal inkább beszélhetünk arról, hogy Magyarországon megérett az idő a rendezett és méltányos párbeszédre különféle nézőpontot képviselő közszereplők között. Az említett rendezvényen Hajós András például határozottan jelezte, hogy az ő ízlésétől és felfogásától némiképp idegen a könyv látásmódja és „mítoszteremtése”, de jelenlétével mégis csak a párbeszéd fontosságát húzta alá. Bárándy pedig nem pusztán csak udvariassági előadást tartott, hanem nagyon fontosat mondott ki akkor, amikor a demokráciát két elem együtteseként határozta meg. Azt mondta ugyanis, hogy a demokrácia először is intézmények rendszere, másodszor pedig hit. Ez az utóbbi nagymértékben sérült 2006 őszén, és azóta sem sikerült a sérült hitet helyreállítani. Márpedig (gondolhatjuk tovább az exminiszter szavait) hit és társadalmi bizalom nélkül nagyon nehéz reformálni és egy végleges, élhető demokratikus rendszert kiépíteni.

Fel kell hívnunk a radikális jobboldal és mindenki más figyelmét, hogy egy jobboldalinak tekinthető rendezvényközpontban két olyan személyiség jelent meg, akik a nyilvánosság előtt már korábban is bírálták a baloldali kormányzatot. Emlékeink szerint 2006-ban Hajós András volt az, aki a miniszterelnök távozását követelte, nemrégiben pedig Bárándy Péter vetett fel hasonló gondolatot. Mindezek persze nem sokat nyomnak a latban azoknál a felháborodott meghívottaknál, akik az említett rendezvényen kétségbe vonták Bárándy és Hajós ottlétének „legitimitását”.

Erre csak azt lehet mondani, hogy a világ legtermészetesebb dolga kellene legyen különböző világnézetű, sőt pártállású emberek folyamatos és nyilvános érintkezése. Azzal, hogy most Schmidt Máriáék erre lehetőséget teremtettek, fontos lépést tettek, ami nem maradhat „következmények nélkül”. Különösen azért nem, mert a világ rengeteg példát mutat arra, hogy korábbi riválisok miképpen működhetnek együtt akár a kormányzás során, akár a közélet egyéb terepein. Nem kell részleteznünk, hogy a nyugati világban egyre komolyabb gyakorlat az ellenoldalról származó miniszterek alkalmazása az éppen regnáló kormányban. Sarkozy kezdte el ezt a gyakorlatot, és hovatovább általános példává válik. Magyarországon persze minden másképpen van, itt még az árulás- és a Júdás-metaforák idejét éljük. Ám ugyanakkor egyértelmű: ha az ország ki akar kecmeregni zilált helyzetéből, az nem fog menni a hagyományos ellenfelek (olykor ellenségek) elmúlt tíz évben kialakított sablonjai szerint. Hiszen éppen ezekbe a sablonokba és ellenségképekbe fásultunk bele.

Üdvözöljük hát az említett rendezvényt, és azt reméljük, számos hasonlóra kerül majd sor 2009-ben.