index.hu
TagA filmek harmadik típusa
Vannak művészfilmek és kurzus filmek, s nincs is ezzel semmi baj. De vannak olyan filmek is, amelyek arra szolgálnak, hogy erősítsék a demokráciát. Lakatos Júlia és Paár Ádám a Méltányosság filmes kutatásáról beszélt.
Győzelem és tanulás
Hogyan lehet úgy győzelmet aratni, hogy a győztes tanul is ellenfelétől? Csizmadia Ervin hosszabb elemzése az önkormányzati választásról és benne Karácsony Gergely győzelméről. Az Élet és Irodalomban megjelent cikket az Index szemlézte.
A Jobbik az interneten
2006, az őszödi beszédet követő utcai tiltakozások óta robbanásszerűen fejlődik a radikális jobboldal online hálózata. Méretei ellenére a közösség teljesen zárt, az oldalak szinte kizárólag egymáshoz kapcsolódnak. Bár a Jobbik nem irányítója a hálózatnak, a középpontjában áll. Elemzésünkről közölt összefoglalót az Index.hu.
Önkormányzati választások az Index.hu tükrében
A Méltányosság Politikaelemző Központ Sajtótanács munkacsoportjának tagjai, ha nem is reprezentálják a magyar lakosságot, s ha nem is notabilitások, egy fókuszcsoportos beszélgetés keretében, mint a honlap aktív követői, kifejtették, hogy mi tetszett, mit hiányoltak, valamint mi az, ami zavarja őket az index.hu választásokkal kapcsolatos írásaiban. Beszámolónkban beszélgetésünk során felmerült spontán észrevételeket gyűjtöttük össze.