Médiamegjelenés
Két régió – két történelem
Minden látszattal ellentétben nem csak Magyarországnak, hanem Európának is van történelme. Az EU-Magyarország viszony javításának feltétele a nyugati történelem meg- és elismerése. Csizmadia Ervin írása.
Széchenyi liberalizmusa
Paár Ádám a Klubrádió Mozgóképizmus című műsorában a Hídember című filmről beszélt.
Miért nem demokratikus az EU?
Miért van örökös demokráciadeficitben az Európai Unió? És miért nem baj ez? Rajnai Gergely blogbejegyzése.
A kőszívű ember fiai
Paár Ádám a Klubrádió Mozgóképizmus című műsorában Várkonyi Zoltán klasszikus filmjét elemezte, abból a szempontból, hogyan ábrázolta a film a 19. századi liberalizmus eszméjét.
Kína és Amerika kölcsönös sebezhetősége
Az Info Rádiónak nyilatkozva Rajnai Gergely arról beszélt, mi az oka a Hszi-Biden csúcstalálkozónak, és miért épp most beszél újra egymással a két szuperhatalom.
A pártok funkciója – két olvasatban
A rendszerváltás idejének demokrácia-koncepciója mellett alig vizsgáltuk eddig, hogy milyen szerepet szánt akkor a Nyugat a pártoknak. Egy biztos: nem olyat, mint ami a magyar politikában végül megvalósult. Csizmadia Ervin elemzése.
Amerikai fejlemények
Az ATV Heti Világhíradó című műsorában Rajnai Gergely a legújabb kül- és belpolitikai események amerikai elnökválasztási kampányra gyakorolt hatását elemezte.
A nemzetközi szervezetekről és a toleranciáról
A magyar pártoknak több típusa létezik. Vannak, amelyek jók itthon, de külföldön kevésbé. Vannak, amelyek nem annyira erősek itthon, de külföldön számolnak velük. S vannak, amelyek se itthon, se külföldön nem mérvadók. Csizmadia Ervin blogbejegyzése.
A reformkori liberalizmus játékfilmes ábrázolása
A Klubrádió Mozgóképizmus című műsorában Paár Ádám a Jókai Mór regényéből készült Egy magyar nábob (1966) és a Kárpáthy Zoltán (1966) című filmek alapján a reformkori liberalizmus játékfilmes ábrázolásáról beszélt.
Térképek és politika
Rajnai Gergely a Magyar Hangnak az önkormányzati választókerületek megrajzolása kapcsán elmondta: nincsenek elfogulatlan választási térképek, a folyamat végén valaki mindig jól jár.
Szükség van-e új fejlődéselméletre?
A magyar liberalizmus fénykora
Paár Ádám folytatta a magyar liberalizmus történetének ismertetését a Klubrádió Mozgóképizmus műsorában.
A birodalom visszavág – mit tanulhatnak a lázadók?
Mi lett volna ha a Star Wars története A birodalom visszavág-gal ért volna véget, és soha nem készült volna el A jedi visszatér? Valami hasonló helyzet érik most Szlovákiában a választások után: Robert Fico visszavág, az ellenzéki pártok pedig megpróbálnak újra esélyt teremteni önmaguk számára a visszatéréshez. Hangácsi István blogbejegyzése.
Az eszme, mint lényeg
Bármennyire is úgy tűnhet, hogy a politika az érdekekről, rosszabb esetben a botrányokról szól, valójában a politika mélyén még mindig (sőt egyre inkább) az eszmék állnak. Csizmadia Ervin interjúja.
A magyar nemesi liberalizmus története
Paár Ádám folytatta a liberalizmus történetének ismertetését a Klubrádió Mozgóképizmus műsorában.
Demokratizálható a liberalizmus?
Hogyan újulhatna meg a liberalizmus? Kinek kellene megújítania? Lakatos Júlia a Háttérben című műsor vendége volt.
Szerelem és ÁVH – avagy mit kezd a mozi a szélsőségekkel
Paár Ádám bejegyzésében annak jár utána, hogyan ábrázolták az ÁVH-t egyes filmekben, és ez alapján ismerteti, miként ábrázolta a magyar mozi a szélsőségeket.
Magyar-latin-amerikai párhuzamok 2.
Új törésvonalak?
Merre tart az európai jobboldal, és milyen tanulságokkal szolgál ez a hazai ellenzék számára? Lakatos Júlia a Klubrádió reggeli személye volt.
Harc a szociáldemokráciáért
Rajnai Gergely az Indexnek arról nyilatkozott, mi lehet az oka annak, hogy a DK kísérletet tesz a szociáldemokrata jelző kisajátításáért.
Háború az éterben
Minden az arab-izraeli konfliktusról szól ma a hírekben. De miért fontos ez politikailag? Rajnai Gergely blogbejegyzése erre keresi a választ.
Magyar-latin-amerikai párhuzamok
Pártcsaládok fejlődése
A pártokról mint önálló politikai szereplőkről sokat tudunk. Arról, hogy a pártok is családokba rendeződnek, keveset. Még kevesebbet a pártfejlődés és a forradalmak kapcsolatáról. Csizmadia Ervin tanulmánya.
Gondolat-háború
A magyar politikában szerencsére nincs fizikai értelemben vett küzdelem. Van viszont békétlenség a gondolatok frontján. Csizmadia Ervin egy olyan cikket vett újra elő, amely a „magyar százéves háborút” elemezi.
Három századvég – három győzelem
Sokat beszélünk arról, hogy 1990-ben megjósolták a liberális demokrácia világméretű győzelmét. De száz évvel korábban is ezt tették – igaz, akkor csak a „sima” demokrácia győzelmét jósolták. Csizmadia Ervin jósol száz évvel későbbre.
Kiüresedett a liberalizmus?
A nagy visszatérő
Az előrehozott szlovákiai parlamenti választásokat az a Robert Fico és pártja nyerte, aki 2020-ban botrányok, tragédia és országos társadalmi nyomásra adta fel a kormányfői székét. Hangácsi István értékelte a választások eredményeit a Pátria Rádióban, a Klubrádióban és a Magyar Hang podcastjában.
Mikor gyanakodjunk?
Egyre több az összeesküvés-elmélet, de egyre nagyobb a velük kapcsolatos tudatosság is. Gyanakodjunk vagy sem? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
A liberalizmus, nemzet és hazafiság
Paár Ádám a Klubrádió Mozgóképizmus című műsorában beszélt arról, miként alakult a liberalizmus és a hazafiság viszonya.
Hová jutottunk 30 év alatt?
Alig pár nap múlva parlamenti választásokat tartanak Szlovákiában, ahol Magyarországhoz hasonlóan egyre többen próbálják megérteni, miért ismétlődnek egyes politikai trendek. Hogyan érdemes megközelíteni az elmúlt három évtized politikai folyamatait? Erről írt blogbejegyzésében Hangácsi István.