Médiamegjelenés
Amerikai választások előtt
Az ATV Világhíradó című műsorában Rajnai Gergely a közelgő amerikai félidős választások legfőbb témáiról és az esélyek alakulásáról beszélt.
Fragmentált ellenzék
Rajnai Gergely a Spirit Fm Aktuál című műsorában elmondta, hogy teljesen logikus, hogy a kormánypártot elhagyó szavazók nem választottak még pártot maguknak az ellenzéki térfélen, hiszen nem is pontosan tudni, melyik mit képvisel.
A cél megtalálása
A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely kifejtetette, hogy a tanártüntetések organikus természetéből fakadóan sok céljuk van, amiket egyszerre nem tudnak elérni, ezért prioritások kijelölése vezethetne sikerre az esetükben.
A hagyomány fogságában
Miként mutat rá az ellenzék szerepfelfogására a szociális törvény vitája? Rajnai Gergely blogbejegyzéséből kiderül, ahogy az is, hogy a történelmi minták miként határozzák meg a jelenlegi pártok stratégiáit.
Méltányosság 15
Október 27-én ünnepelte az Aranytíz Kultúrházban 15. születésnapját a Méltányosság Politikaelemző Központ. A rendezvény házigazdája, moderátora a Központ fiatal munkatársa, Hegyes Zalán volt, aki párban kérdezte a cég elemzőit.
Közös ünnep
Vajon hogyan ünnepeljük mi október 23-át, és hogyan a franciák a maguk forradalmát? Hasonlóságok és különbségek Csizmadia Ervin blogbejegyzésében.
A Fidesz „kemény magja”
Paár Ádám a Magyar Hang Gulyáságyú című podcastjában arról beszélt, mi mozgathatja a Fidesz kemény magját.
Az árnyékkormány szerepe
Rajnai Gergely a Hit Rádió Hírelemző című műsorában rámutatott, hogy miután angolszász országokon kívül az árnyékkormány intézménye rendszerint sikertelen volt, a DK kísérlete az ellenzéken belüli pozícióharc részeként értelmezhető.
Nagykoalíciók ideje
Európában nem ritkák a nagykoalíciók, Magyarországon azonban annál inkább. Jöhet-e olyan pillanat, amikor itthon is meg kellene fontolni? Csizmadia Ervin írása a HVG.hu-n.
Szakszervezetek és politika
Rajnai Gergely a Spirit FM Partvonal című műsorában rámutatott arra, hogy milyen történelmi okok miatt van nagyobb politikai befolyásuk a szakszervezeteknek Nyugaton, mint Magyarországon.
Egyedül nem megy
Magyarországon mintha csakis a korrupció szemüvegén keresztül lennénk képesek vizsgálni a barátságot a politikában. Lehet, hogy mégis ez a politika alapja? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Olaj, vér, geotermikus energia
Paár Ádám a Klubrádió Hangosfilm című műsorában az új Dallas kapcsán elemezte a természetvédő filmeket.
Energiacsúcs
Novák Zoltán az ATV Nap Híre című műsorának vendége volt. Témák: energiaválság és oktatás.
Orbán Berlinben
Az ATV.hu hírportál a miniszterelnök Berlini útjával kapcsolatban kérdezte Novák Zoltánt.
Tüntetések és a kormány reakciója
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rajnai Gergely rámutatott, hogy az inflációs válság egész Európát érinti, de míg Nyugat-Európában szinte minden kormány népszerűsége bezuhant ennek hatására, addig az Unió Keleti felében a pártpreferenciák a nehéz körülmények közepette is változatlanok.
Beleillik-e Orbán Viktor a magyar miniszterelnökök sorába?
A Társadalomkutató Központ podcastjában Csizmadia Ervin azt a kérdést járta körül, hogy melyik magyar miniszterelnök kire hasonlít és kire nem.
Hogyan bukd el az alkotmányos parlamenti többséged 4 lépésben
Szlovákiában 10 év után 2020-ban eljött politikai fordulat, ami nagyon hamar kifulladt. Hogyan bukhat el egy látszólag győztes kormány? Mit tanulhat a magyar ellenzék a szlovákiai példából? Hangácsi István blogbejegyzése.
Sajtóvisszhang
Több hírportál is tudósított a Republikon Intézet konferenciájáról, ahol Novák Zoltán képviselte a Méltányosság Politikaelemző Központot.
Környezetvédelem és politika rajzfilmen
Paár Ádám a Klubrádió Hangosfilm című műsorában folytatta a környezetvédő filmek bemutatását, ezúttal a rajzfilmeket véve górcső alá.
A polgári engedetlenség
Novák Zoltán az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt. Téma: pedagógus-sztrájk és a polgári engedetlenség.
EU, Gazprom, Mozgástér
Novák Zoltán az ATV.hu hírportál kérdéseire válaszolt a kormányzati mozgástér alakulását illetően.
Szankció és konzultáció
Novák Zoltán a Hit Rádió Középpont című műsorának vendége volt. Téma: a szankciós politika és az ellenzéki pártok helyzete.
Pártok és rendszerek
Novák Zoltán a Republikon Intézet konferenciáján a magyar pártrendszerről fejtette ki véleményét.
Kérem a következőt! Doktorok a vásznon
Paár Ádám az orvosi és kórházi sorozatok népszerűségének okait elemzi blogbejegyzésében.
Természetvédő filmek
Paár Ádám a természetvédő tematikájú filmekről beszélt a Klubrádió Hangosfilm című műsorában.
A western szellemisége
Paár Ádám a Tilos Rádió Régen minden jobb volt című műsorában beszélgetett a westernfilmekről.
A magyar politika keresztmetszete
Az Uralkodó párt című MPK-kötetről, a hazai pártpolitikáról, a szereplők egymáshoz való viszonyáról és más témákról beszélt Csizmadia Ervin több fórumon.
A jó és a rossz árnyék
Dobrev Klára brit mintára alakította ki az árnyékkormányát. Rajnai Gergely blogbejegyzése rámutat, hogy egyáltalán nem mindegy, melyik brit mintát vette alapul.
Nemzeti konzultáció
Novák Zoltán a Klubrádió Esti gyors című műsorának nyilatkozott. Téma: nemzeti konzultáció.
Forró témák
Novák Zoltán az ATV.hu hírportálnak nyilatkozott a kihelyezett kormányülés tematikájáról.