Médiamegjelenés
Az amerikai populista hős
Paár Ádám legújabb elemzése azt vizsgája, hogy a szakirodalom által populistának nevezett hősök hogyan jelennek meg az amerikai moziban.
Az uniós csúcs után
A fehér munkásosztály lázadása
Az amerikai fehér munkásosztály számára a 2016-os elnökválasztás jelentette azt az utolsó fórumot, ahol még hallathatják a hangjukat és jelezhetik, hogy ők még mindig léteznek ebben az országban. Vermes Ádám blogbejegyzése.
Mentőcsomag a láthatáron
A Hír TV Plusz-mínusz c. műsorában Nagy Attila Tibor rámutatott, Németország el kívánja kerülni az eurózóna megrendülését, ezért maga is megállapodást akar a helyreállítási alap ügyében.
Kik voltak az igazi populisták?
Paár Ádám A populisták (h)ősei című könyvét mutatta be az ATV Start plusz című műsorában.
A menedzser visszavág
A populisták korában a szakpolitikus karakterű vezetők szinte teljesen eltűntek a politikából. A koronavírus okozta válság alatti kommunikáció viszont mintha visszahozta volna ezt az elfeledett vezetőtípust. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
A Kádár-kori demokratikus ellenzék útja
25 éve jelent meg Csizmadia Ervin trilógiája. Az évforduló kapcsán a szerző hosszú beszélgetést folytatott a témáról Pogátsa Zoltánnal. Vajon melyek a demokratikus ellenzék történetének mai tanulságai?
A demokratikus populizmus esélyei Magyarországon
Paár Ádám a rendszerváltás idején vizsgálta a demokratikus populizmus esélyeit az Acta Wekerleensis című időszaki kiadványban.
Időközi választás előtt
A Népszavának adott rövid nyilatkozatában Nagy Attila Tibor elmondta, hogy a tiszaújvárosi választókerületben az ellenzéknek jó és közös jelölttel lehet esélyes.
Színház és politika
A Hír Tv Plusz-mínusz c. műsorában Nagy Attila Tibor a törvény alapján elmagyarázta, miként maradt meg – az alapítványi forma ellenére – az államtól függése az egyetemnek.
Európáról gondolkodni
A magyar politikai gondolkodók számára a két háború között is alapvető viszonyítási pont volt Európa. De hogyan látták a Nyugatot? Csizmadia Ervin új könyvének néhány vonatkozásáról beszélt az Inforádiónak adott interjújában.
Tüntetések és amerikai politika
A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely az amerikai tüntetésekről és a víruskezelésről beszélt, kiemelve, hogy mindkét folyamat a demokratáknak kedvez egyelőre, de egyik felett sincs kontrolljuk, így inkább háttérbe vonulva próbálnak profitálni belőlük.
Nagy Imre és Lee tábornok – két férfi, egy eset?
Paár Ádám a magyar és amerikai emlékezetpolitikai konfliktusokról és azok lehetséges kezeléséről beszélt a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.
Szobordöntés helyett állampolgári nevelést
Nagy Imre és Lee tábornok
Paár Ádám az amerikai és nyugat-európai szobordöntések kapcsán írt a Népszavában, kifejtve, hogy ez egy káros pótcselekvés.
Macron és Orbán
Adott egy kutatás Angela Merkel, Emmanuel Macron, Boris Johnson és Orbán Viktor válságkommunikációjáról. Akik arra tippelnének, hogy egyik oldalon Macron és Merkel, másik oldalon Johnson és Orbán megnyilvánulásai hasonlítottak legjobban egymásra, kénytelenek lennének csalódni. Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Filmes politika a Bethlen-rendszer idején
Paár Ádám elemezte a Bethlen-korszak filmes politikáját a Filmvilág blogon. Bemutatta, miként viszonyult a bethleni filmpolitika a kultúrharchoz, a baloldalhoz és a liberalizmushoz.
Iszlám a filmvásznon
Paár Ádám az iszlám témájú filmekről beszélt a Klubrádió Hangosfilm című műsorában.
Ellenzéki hatalomgyakorlás
A baloldal veszteségei és a radikális bal feltámadása
Ha az elmúlt évtizedek politikai ideológiáit figyeljük, a konzervativizmus és a liberalizmus kitüntetett szerepét látjuk, ellenben kevéssé érzékeljük a mérsékelt baloldaliság hatását. Talán nem véletlen, hogy manapság felélénkülőben a radikális baloldali ideológia. Csizmadia Ervin írása.
Gyarmatosítás hatása a filmvásznon
A mostani szobordöntési hullámban gyarmatosítók, fölfedezők szobrait, emlékműveit távolították el, rosszabb esetben döntötték le, és még rosszabb esetben megrongálták vagy a folyóba dobták őket. Paár Ádám blogbejegyzése a Méltányosság blogon.
Trianon és az igazolatlan óra
A Népszavában megjelent publicisztikában Nagy Attila Tibor amellett érvel, hogy a nemzetállam és a baloldaliság összebékíthető.
Agytröszt és innováció
Bármilyen taktikai vagy stratégiai szövetséget is kötnek egymással az ellenzék pártjai, ez még mindig nem elég a hatékony politikához. A politikai versenyképességhez szükségük lesz egy az egész ellenzék munkáját koordináló agytrösztre. Hogy erre milyen esélyek vannak, Csizmadia Ervin megmutatja.
Magyar hatalomtechnika
A média gyarmatosítása
Paár Ádám elemezte Bajomi-Lázár Péter A patrónusi-kliensi médiarendszer. Magyarország 2010-2018 című könyvét a Perimikroszkóp című online folyóiratban.
Bojkott szerb módra
A választások bojkottja nagyon ritkán vezet eredményre, ez most bebizonyosodott a szerbiai választásokon is. Nagy Attila Tibor blogbejegyzése a Méltányosság blogon.
Öregség a filmvásznon
Tagállami szuverenitás versus Európai Bíróság
A Hír Tv Plusz-mínusz műsorában Nagy Attila Tibor felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bíróság jogfejlesztő-jogértelmező tevékenysége is érinti az uniós tagállamok szuverenitását.
Igor Matovič budapesti látogatása
A szlovákiai Pátria Rádió műsorában Nagy Attila Tibor hangsúlyozta: Orbán Viktor számára a V4-es együttműködés fontosabb a szlovákiai magyarok kettős állampolgársága körüli vitánál, mert a V4 nagyobb érdekérvényesítést ígér a magyar kormányfőnek az EU-n belül, különösen most az uniós költségvetési alkudozások közepette.
Pártok és társadalom
A vírusválság alapvetően nem módosította a válság előtti pártviszonyokat – jelentette ki Csizmadia Ervin Az Inforádió Aréna című műsorának első részében. A második részben pedig elmondta, mi az, ami hiányzik a rendszerváltás utáni harminc évből.