Pártfrakció vagy frakciópárt


2009. 09. 15.

A frakciószakadások sajátossága, hogy kialakul egy hatalmi centrum az adott képviselőcsoportban, amely nem ért egyet a párt politikájával, s ez szembefordítja a frakció többi tagjával is. A szakadásokat annak mentén lehet tematizálni, hogy a frakciószakadás együttjár-e pártszakadással (másként: a pártszakadás leképeződik-e a frakció bomlásában), illetve, hogy a renitens képviselők egy másik párt képviselőcsoportjába lépnek-e be.

Pártszakadás-frakciószakadás

Egy pártban lévő ellentétek ahhoz vezethetnek, hogy a pártszakadás frakciószakadásként is megnyilvánul. Ez történt 1992-ben az FKgP-vel, valamint 1993-ban és 1996-ban az MDF-el. 1992-ben az FKgP kilépett az MDF-el kötött koalícióból, az FKgP 44 parlamenti képviselői közül 36 (az antallista „36-ok”) a kormány támogatása mellett döntöttek. A szakadás itt egyértelműen a frakció felől indult, s az FKgP-ből kizárt kisgazdák új pártot alapítottak Egyesült Kisgazda Párt néven, amely hamarosan eltűnt a politikai süllyesztőben. Hosszabb életű volt az 1993-ban Csurka István által alapított MIÉP és az 1996-ban létrejött Magyar Demokrata Néppárt (MDNP), mind a kettő az MDF frakciószakadásának eredményeként jött létre. 2005-ben az MDNP visszatért az MDF kebelébe, s bár a MIÉP mind a mai napig létezik, már nem bizonyul jelentős politikai erőnek. Láthatjuk tehát, hogy a párt- illetve frakciószakadás eredményeként előálló formációk hosszú távon nem mondhatók életképesnek. Megjegyezhetjük továbbá, hogy a frakció szerepe akkor domináns a bomlásban (akkor beszélhetünk „frakciópártról”), amikor a frakcióban feszülnek olyan indulatok, amelyek frakció és/vagy pártszakadáshoz vezetnek.

Átülések

A másik fő frakciószakadási mód az egyes frakciótagoknak a politikai versenytársakhoz való átülése. Ennek jellemző példáját adta az MDF frakció egy másik, 2004-es, valamit a KDNP frakció 1995-től bekövetkező erodálódása. Az MDF frakció 2004-es botrányos kizárás-sorozata, valamint 7 képviselőnek a képviselőcsoportból való távozása eredményeként nem csupán az MDF frakció szűnt meg, hanem a Lakitelek Munkacsoport köré szerveződő politikusok megalapították a Nemzeti Fórum Egyesületet. Az Egyesület 2005 óta együttműködik a Fidesszel, s a kizárt, illetve kivált volt MDF-es frakciótagok közül néhányan át is ültek a Fidesz padsoraiba. Valamelyest lágyabb módon, de hasonló átszivárgási hullám indult meg szintén a Fidesz felé a KDNP irányából. Az 1995. január végén elnökké választott Giczy György radikális programját a párt parlamenti képviselőinek többsége nem fogadta el, s ennek eredményként kizárásokra és átülésekre került sor. Összességében ma mind a két alakulat (Nemzeti Fórum, KDNP) a Fidesz részévé vált, képviselőik ott ülnek a legnagyobb ellenzéki párt képviselőcsoportjában. Az átüléses frakciószakadás sajátja, hogy többnyire éppen amiatt következik be, mert a pártot, illetve a frakciót a versenytárs irányába mozdító erők bomlasztják.

Tanulságok

A fentiekből leszűrhetünk néhány következtetést. A pártokon belüli viszályok és szakadások természetszerűleg megjelenhetnek a párt frakciójában is, sőt kiindulhatnak onnan is (amint FKgP és a 2004-es MDF szakadás esetében láthattuk). A frakciószakadások eredményeként előálló új alakulatok (még ha a frakciószakadás pártszakadással kapcsolódott is össze) önmagukban többnyire életképtelenek, szükség van egy befogadó politikai versenytársra (amely egyébként lehet a párt/frakciószakadás előidézője is). A szakadások kisebb, illetve közepes nagyságú jobboldali pártoknál következtek be, s jelentős volt a „befogadó” Fidesz szerepe az átülések alkalmával.

A SZDSZ, s annak leképeződéseként a párt parlamenti képviselőcsoportja a permanens szakadás állapotában van. Az elnökváltás utáni kilépések előre vetítték egy skizofrén helyezet kialakulását, amelyet a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) megalapítása tetőzött be. Az SZPE alapítói között van Magyar Bálint és Kuncze Gábor, valamint az egyesült elnökségének tagja Hankó Faragó Miklós, Sándor Klára, valamint Világosi Gábor – valamennyien SZDSZ-es országgyűlési képviselők. Magyar Bálint (aki kilépett az SZDSZ-ből, azonban parlamenti mandátumát nem kívánta visszaadni, ellentétben Fodor Gáborral, aki lemondott, de nem lépett ki a pártból) kijelentette: „ha kiderül, hogy van igény arra a politikára, amit az SZPE önállóan vagy más polgári középerőkkel együtt tud képviselni, akkor lesz érdemes pártot alapítani.” A frakció egy részének a pártról történő leválása már korábban megkezdődött: Fodor Gábor előző SZDSZ elnök hajlandónak mutatkozott Gyurcsány Ferenc megbuktatására, azonban ehhez nem sikerült megnyerni az SZDSZ-frakciót. Ugyanez a helyezet játszódott le Retkes Attila esetében is, aki konzekvensebb politikát kívánt folytatni a Bajnai-kormánnyal szemben, azonban ez is a frakció zátonyára futott.

Az SZDSZ képviselőcsoportjában kialakult tehát egy „frakciópárt”, amely következménye az SZDSZ-ben megtalálható törésvonalnak. Ezek alapján egyértelmű, hogy a liberális pártban lejátszódó frakciószakadás a fent leírt pártszakadás-frakciószakadás tipológiáját követi, méghozzá azt a változatot, amikor a frakcióból törnek fel azok az erők, amelyek kihatnak a párt egészére. Az SZDSZ helyzete azonban több szempontból is sajátos (s éppen ezért egy vegyes frakciószakadási alakzattal állunk szemben): az MSZP, s még inkább a Bajnai-kormány részéről is fellépnek az SZDSZ-frakciót bomlasztó erők – meg kell jegyezzük azonban, hogy itt korántsem az átülés lehetősége lebeg a liberális képviselők szeme előtt, hanem sokkal inkább egy szakpolitikai-válságkezelő attitűd. Az eddigi hazai tapasztalatok a törésvonalak mentén kialakuló új politikai erő (legyen az az SZPE vagy más alakulat) megalakítását valószínűsítik. A hazai liberálisoknak azonban mindenképpen figyelemmel kell lenniük arra, hogy a pártszakadás-frakciószakadás útján előálló új alakzatok hosszútávon nem voltak életképesek.