állampolgári nevelés
TagHaza a strandon
Paár Ádám blogbejegyzésében bemutatja a közelgő Nemzeti Összetartozás Napja (június 4-e) alkalmából a 66 szezon című dokumentumfilmet.
Amerikai film és demokrácia VII.
Az amerikai film és közélet összefüggéséről szóló sorozat zárófejezetében Paár Ádám megvizsgálta az amerikai hazafiság – ha úgy tetszik: amerikai nacionalizmus – filmes megjelenítését. A nemzeti érzés, a lokális identitás és demokrácia egymást feltételezi az amerikai tömegkultúrában.
Amerikai film magyar szemmel VI. Demokrácia és természet
Paár Ádám az Amerikai film magyar szemmel című sorozat hatodik részében bemutatja az amerikai demokrácia és a természet kapcsolatát.
Amerikai film magyar szemmel V.
Amerikai film magyar szemmel IV.
A politikai erőszak megregulázása
Mit lehet tenni a politikai erőszak ellen? Mi az állampolgári nevelés szerepe a megelőzésben? Zsiga Bulcsú ezekről beszélt a Klubrádió Másrészről műsorában.
Mélyfúrás – Állampolgári nevelés
A Méltányosság Politikaelemző Központ számára már hosszú évek óta vissza-visszatérő téma az állampolgári nevelés, ezúttal nemzetközi folyóiratszemlénk legújabb számát szenteltük annak, hogy a terület kutatása hol tart jelen állás szerint a nagyvilágban.
Az amerikai film magyar szemmel III. Egység és sokszínűség.
A végső ítélet
A Méltányosság Politikaelemző Központ gyakran ír az állampolgári nevelésről. Paár Ádám blogbejegyzésében egy példát hoz arra, milyen módon lehetne bevinni a hatalom, uralom és egyén viszonyát egy állampolgári nevelés órára.
A rendszerváltás márciusai
Paár Ádám részt vett a rendszerváltásról szóló beszélgetésen a Kétfarkú Kutya Párt Népfőiskolájának rendezésében. Kiemelte az állampolgári nevelés fontosságát, amely a rendszerváltás után hézagosan valósult meg.
Az állampolgári nevelés fontossága
Paár Ádám az állampolgári nevelés fontosságáról beszélt a Civil Rádió 117 perc című műsorában.
Kulturális mintázatok
Paár Ádám blogbejegyzésében a Dallas-kutatások kapcsán ír a sorozatok szerepéről a kultúra formálásában.
Az állampolgári tudatosság eljövetele
Paár Ádám az állampolgári nevelés lehetséges irányairól beszélt a Hírklikken. Bemutatta az intézet új anyagát az állampolgári nevelésről, kiemelve azt, mit adhat John Dewey filozófiája a mai magyar társadalomnak.
Az állampolgári nevelés amerikai mintája és Magyarország
Elég idő telt el a rendszerváltás óta, hogy lássuk: ennek a 35 évnek az állampolgári nevelés terén vannak a legnagyobb hiányosságai. Korábban is megfogalmazták ezt, és most ehhez térünk vissza. Mégpedig egy amerikai politikai gondolkodó és filozófus, John Dewey munkásságának felidézésével.
Volt-e liberális állampolgári nevelés?
Paár Ádám a Klubrádió Mozgóképizmus műsorában ismertette, hogy a rendszerváltás kori liberálisok elfeledkeztek az állampolgári nevelésről.
Rajzfilmmel az állampolgári nevelésért!
Paár Ádám blogbejegyzésében magyar és francia példákkal érvel a rajzfilmes ismeretterjesztés szükségessége mellett.
A pozitív hír legyen a hír
Paár Ádám ismertette a karaktergyilkosság jelenségét a modern választási kampányokban a Hírklikken.
Tanulható-e a demokrácia
A Tilos Rádió két órás műsort szentelt annak a kérdésnek, hogy mi a demokrácia, és olyan helyeken, ahol gyengék a demokratikus hagyományok, hogyan tanulják meg az emberek. A beszélgetés egyik résztvevője Csizmadia Ervin volt.
Oktatás és állampolgári nevelés
Az elmúlt 32 évben Magyarországon az oktatás reformja kapcsán nemigen merült fel az állampolgári nevelés fogalmának újragondolása. Márpedig ez utóbbi a nyugati fejlődés lényegi eleme. Csizmadia Ervin írása az Élet és Irodalom hasábjain.
A globális, a lokális és a szuverenista. Az állampolgári nevelés dilemmái
Paár Ádám a 21. századi állampolgári nevelés dilemmáiról írt, bemutatva a nemzeti és globális állampolgári nevelés különbségeit.
Bolygóvédő mesék
A környezetvédelem az állampolgári nevelés része. Paár Ádám blogbejegyzése könnyed filmes műfajokon keresztül mutatja be, mit tehet a mozi az emberek felelős környezetvédő polgárrá nevelésében.
Játékos állampolgári nevelés – a dualizmusban
Paár Ádám Sebők Zsigmond Mackó úr-történetein keresztül érzékeltette a dualizmus kori állampolgári nevelést a Katolikus Rádió Értékteremtő műsorában.
Amerika politika a filmvásznon II.
Paár Ádám ezúttal az alelnököt és elnöki stábot bemutató filmekről beszélt a Klubrádió Hangosfilm című műsorában, és kiemelte a filmek és sorozatok szerepét az állampolgári nevelésben.
Szobordöntés helyett állampolgári nevelést
Civilség és populizmus
Paár Ádám a Civil Rádió 117 című műsorában kifejtette, hogy az eredeti észak-amerikai populista mozgalom a civil társadalomban gyökerezett, s abból építkezett.
Miért pont most? Miért pont így?
A Klubrádió Esti gyors című műsorában Lakatos Júlia az amerikai tüntetések politikai, társadalmi hátteréről beszélt.
Szabad-e nevelni demokráciában?
Az állampolgári nevelés a demokrácia egyik nagy talánya. Ki neveljen kit? S egyáltalán: beszélhetünk-e állampolgári nevelésről? De ha mondjuk kiiktatjuk a nevelést, vajon hogyan válik demokratikus érzületűvé egy társadalom? Sok kérdés és mind válaszokat igényel. Csizmadia Ervin néhány választ is ad a Mandineren.
Konfliktus és kohézió
A mozgókép is a politikai nevelés eszköze. A filmek művészi igényességgel fogalmazzák meg az adott társadalom konfliktusait, és receptet nyújtanak a konszenzus kialakítására. Tanulmányunkban az afroamerikai lakosság és a fehér többségi társadalom, valamint az amerikai és olasz Észak-Dél régiók kapcsolatrendszerén keresztül mutatjuk be a film nevelő szerepét.
A filmes politikai nevelés (1914–1954)
A művészet szerepe nem becsülhető le az állampolgárok tudatának és habitusának formálásában. A 20. század során mind a diktatúrák, mind a demokráciák felhasználták a „hetedik művészeti ágat” az állampolgárok indoktrinálására.
Politikai nevelés
Nyugat-Európában a (politikai) nevelés történelmileg természetes, integráns adottság; Magyarországon sohasem volt – s ma sem – az. Csizmadia Ervin írása az Élet és Irodalomban.