társadalom

Tag

Katarzis kormányzás

Katarzis kormányzás

Eufórikus közhangulat, felfokozott társadalmi igények. Meddig tart ki az induló lendület? Lakatos Júlia az Aréna vendége volt.

Tovább
Amerikai film és demokrácia VII.

Amerikai film és demokrácia VII.

Az amerikai film és közélet összefüggéséről szóló sorozat zárófejezetében Paár Ádám megvizsgálta az amerikai hazafiság – ha úgy tetszik: amerikai nacionalizmus – filmes megjelenítését. A nemzeti érzés, a lokális identitás és demokrácia egymást feltételezi az amerikai tömegkultúrában.

Tovább
Miután felszáll a választás köde

Miután felszáll a választás köde

Az igazság pillanata után eljött a nemzet újraegyesítésének az ideje a politikusok szerint. Magyarországon azonban különösen nehéz elképzelni, hogy hogyan lehet létrehozni az egységet, így érdemes lehet olyan példák felé tekinteni, ahol jóval nagyobb árkokat kellett betemetni. Zsiga Bulcsú blogbejegyzése.
Tovább
Rejtőzködő szavazók

Rejtőzködő szavazók

Keveset foglalkozunk a szavazói attitűd elárulásának rejtőzködési okaival, pedig úgy tűnik ez az egyik legfontosabb faktora az előrejelzési bizonytalanságoknak. Zsolt Péter blogbejegyzésében számba veszi az okokat.

Tovább
A pártrendszer korrekció társadalmi igénye

A pártrendszer korrekció társadalmi igénye

Sokak szerint a demokrácia akkor működik jól, ha a törvényhozás leképezi az adott társadalom sokszínűségét és a mandátumhoz jutó pártok megjelenítik azt. A magyar társadalom ehhez képest úgy tűnik, hogy kész erről lemondani, ami mögött a magyarok individualizmusa állhat. Zsiga Bulcsú interjúja a Hírklikken.

Tovább
Az Amerika-politika és a Tisza Párt

Az Amerika-politika és a Tisza Párt

Az 1990-es magyar rendszerváltás idején az USA visszafogottan szólt bele az átmenet fejleményeibe. A Biden-kormányzat idején változott ez a politika, s ennek köze van a Tisza felemelkedéséhez. Csizmadia Ervin írása a Substack-en.

Tovább
A megváltó kétpártrendszer

A megváltó kétpártrendszer

A magyar politika a majdnem-kétpártrendszer felé tart. E folyamatban az elmúlt két év hozott óriási változást, mert míg a Fidesz nem tudta leszalámizni ellenzékét, addig a Tisza Párt szinte a Fidesz helyett is elvégezte ezt a munkát. De azért a Fidesz sem ártatlan kétpártrendszer-ügyben. Csizmadia Ervin írása.

Tovább
Szavazói típusok

Szavazói típusok

Zsolt Péter a Fidesz és a Tisza szavazóit csoportosította, valamint az erőviszonyok közti különbséget értelmezte a KlikkTv-ben.

Tovább
Igazságkoncepciók a kampányban

Igazságkoncepciók a kampányban

Az adózásról szóló vita nem csak azért érdekes, mert a politikai oldalak ezzel akarják növelni a szavazótáboraikat. Többek között képet kapunk arról, hogy mit gondolnak a politika egyik alapkérdéséről: milyen az igazságos társadalom? Zsiga Bulcsú interjúja a Hírklikken.

Tovább
Mit jelent a liberális demokrácia?

Mit jelent a liberális demokrácia?

Az állam szerepéről zajló vitában egyre fontosabb, hogy a liberális és demokratikus elemek miként viszonyulnak egymáshoz. Mit tehet az egyik, ha a másik felül kerekedik? Lakatos Júlia interjúja.

Tovább
Van-e jó tekintély?

Van-e jó tekintély?

A tekintély kifejezést a liberális elmélet kerüli, de vannak kivételek. Csizmadia Ervin a premodern, a modern és a posztmodern kor tekintélyteremtési törekvéseit foglalja össze.

Tovább
Médiaterjeszkedés Fidesz 2.0

Médiaterjeszkedés Fidesz 2.0

Zsolt Péter a Hvg-nek adott interjújában a „digitális harcosok” eredménytelenségéről, a Ringier felvásárlásának okáról, s ennek következtében a nyilvánosság rövid távú kedvezőtlen változásairól beszélt.

Tovább
A visszatükrözés szerepe a politikában

A visszatükrözés szerepe a politikában

A görbe tükör és a másik kifigurázása a mindennapi politika nélkülözhetetlen részévé vált. Miért lenne jobb, ha inkább a visszatükrözés technikáját vetnék be a politikusok? Zsiga Bulcsú blogja.

Tovább
Családbarát kommunikáció

Családbarát kommunikáció

Zsolt Péter a Hírklikknek adott interjújában arra kereste a választ, hogy miért akad el a családok segítése az alsóközéposztálynál és annál lejjebb a kormányzat számára.

Tovább