Fidesz
TagKözéptávú kilátások
Novák Zoltán az ATV.hu hírportálnak adott interjút a középtávú belpolitikai kilátásokról és egy esetleges trendforduló esélyeiről.
Történelem? Természetesen!
Pártok és beágyazottság régen és ma
A magyar pártpolitikát ritkán vetjük össze a régebbi magyar pártpolitikával. Ha megtesszük, érdekes kép tárul elénk: hasonlóképpen a mához, kevés pártnak voltak mély társadalmi gyökereik. Csizmadia Ervin elemzése a Hvg-n.
Ezért nem érti meg egymást a kormány és az ellenzék!
Miért beszél el egymás mellett a kormány és az ellenzék? Rajnai Gergely blogbejegyzése erre a kérdésre ad választ a pártfinanszírozás kérdésén keresztül.
Történelmi kihívások és magyar politika
A kormányoldal számára történelmi kihívás viszonyának rendezése az Európai Unióval. A hazai baloldalnak saját magával kell tisztába jönnie. Csizmadia Ervin interjúja az Indexen, és a Mandineren.
Az ellenzék hatóképessége
A hazai ellenzék nagyobbik része a Fidesz rendszerén kívülre helyezi magát. Vajon jó stratégia-e ez? Csizmadia Ervin írása.
Veszélyhelyzet és mozgástér
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rajnai Gergely a háborús veszélyhelyzet kihirdetése kapcsán kiemelte, hogy a kormánynak a cselekvőképesség demonstrációja a legfontosabb ebben a helyzetben, ezért tesz több olyan lépést is, aminek látszólag kis gyakorlati súlya van, de viszonylag nagy jelentőségűnek láttathatók.
Az Orbán-recept
Orbán Viktor szerint, aki az ellenfél szabályai szerint játszik, az biztos veszíteni fog. Vajon mi következik ebből az ellenzék számára? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Személyek vagy feladatok
Novák Zoltán a Hitrádió vendége volt, ahol Kiszelly Zoltánnal vitatták meg az új kormány karakterjegyeit.
Az elnöki szerepfelfogás
Novák Zoltán az Esti gyors című műsornak nyilatkozott az új köztársasági elnök szerepfelfogásáról.
Kormányalakítás
Novák Zoltán a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában Szénási Sándor kérdéseire válaszolt.
Kormánystruktúra
Novák Zoltán a G7 újságírójának kérdéseire válaszolt a kormányalakítással kapcsolatban.
Egyedi-e Magyarország?
A kormányoldal és ellenzéke között talán a legnagyobb különbség, hogy míg az ellenzék szerint Magyarország egy kellene legyen a demokráciák sorában (most nem az), a kormányoldal szerint Magyarország nem egy, hanem egyedi. A permanens kétharmadok hátterét elemzi Csizmadia Ervin az Azonnali.hu-n.
Térkép az uralkodó párt rendszeréhez
Mitől marad sikeres a Fidesz? Meddig marad velünk Orbán? Mit csinál másképp a kormány és az ellenzék? Ezekre és más, hasonlóan égető kérdésekre kínál válaszokat Rajnai Gergely elemzése.
Mindjárt vége?
A hosszú ideig regnáló kormányok diktatúrához vezetnek. A NER-hez hasonló rendszerek pedig viszonylag hamar elbuknak. Két tévhit, amiket Rajnai Gergely blogbejegyzésében cáfol.
Gazdasági beágyazottság és dominancia
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rajnai Gergely kifejtette, hogy minden, hosszútávon sikeres pártnak szüksége van a gazdasági elit támogatására, és ebből a fényből érdemes megvizsgálni Csányi Sándor kormánykritikáját.
A Fidesz a magyar politikában
Csizmadia Ervin két helyszínen is szerepelt Miskolcon, a helyi televízióban, és a Demokratikus Közéleti Akadémia rendezvényén.
A demokrácia teherbírása
Nem csak az az érdekes, hogy milyen rendszer jött létre mára, hanem az is, hogy miért jöhetett mindez létre. Csizmadia Ervin beszélt a Magyar Hang című online-portálnak.
Normál politika vagy zsákutca?
Vajon a magyar politika sokszoros kétharmada után kimondhatjuk-e, hogy ez a magyar politika normálállapota? Csizmadia Ervin a Válasz online podcastjában.
Választási tanulságok
A Spirit FM Beszóló című műsorában Rajnai Gergely kihangsúlyozta, hogy az ellenzék külföldi példákból is meríthetne inspirációt arra, hogyan válhatna versenyképesebbé.
Van-e ismereti „fekete foltunk” a magyar politikáról?
Az április 3-ai választás kapcsán adódik a kérdés, mit hibázott el az ellenzék, ami a nagy vereséghez vezetett. A Partizán műsorában Csizmadia Ervin tágabb összefüggésbe helyezte a kérdést Gulyás Márton kérdéseire válaszolva.
Kiegyezhetnek az elitek?
Lakatos Júlia a Telex választási műsorában arról beszélt, hogyan csökkenthető a társadalom kettéosztottsága.
Egy párt mind felett?
Negyedik kétharmad
Az április 3-ai választás nemhogy ellenzéki győzelmet nem hozott, de újabb, s még az eddigieknél is nagyobb Fidesz-kétharmadot. Joggal mondhatjuk, hogy kezd létrejönni egy örökös felállás a magyar politikában. Van-e belőle menekvés? Csizmadia Ervin bejegyzése.
Félelem vagy harag
Novák Zoltán az ATV Egyenes beszéd című műsorában a háború kampányra gyakorolt hatását elemezte.
Lesz-e hatása a háborúnak a magyar választásra?
Mi a kapcsolat a dualizmus és a mai korszak között? Ignotus érdekeset írt a politika mögül. Csizmadia Ervin blogbejegyzése.
Tükörbeszéd
Bár kormány és ellenzéke szinte mindenről homlokegyenesen mást gondol, de amikor ellenfelét szidja, azt nagyon hasonló kifejezésekkel teszi. Csizmadia Ervin elemzése.
Indul a kampány, megáll az ész?
A kampány során végletekig leegyszerűsödik a kommunikáció. Vajon jó ez így? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Kell-e pártprogram?
Régóta tudjuk, hogy a választók nem olvasnak pártprogramokat. 2007-ben viszont a Fidesz elfogadott egy hosszú távú alapprogramot. Külföldi mintára egy ilyen program szavatossági ideje 15 év. Épp most jár le. Csizmadia Ervin a Spirit fm-en.