Magyarország
TagVálasztási tanulságok
A Spirit FM Beszóló című műsorában Rajnai Gergely kihangsúlyozta, hogy az ellenzék külföldi példákból is meríthetne inspirációt arra, hogyan válhatna versenyképesebbé.
A békítés missziója
Paár Ádám a Szeged TV-ben beszélt Orbán Viktor sajtótájékoztatójáról. Kifejtette, hogy nem ritkaság a nemzetközi politikában, hogy az állam- és kormányfők nemzetközi konfliktusok megoldásával próbálják stabilizálni a belső és külső helyzetüket.
Van-e ismereti „fekete foltunk” a magyar politikáról?
Az április 3-ai választás kapcsán adódik a kérdés, mit hibázott el az ellenzék, ami a nagy vereséghez vezetett. A Partizán műsorában Csizmadia Ervin tágabb összefüggésbe helyezte a kérdést Gulyás Márton kérdéseire válaszolva.
Kiegyezhetnek az elitek?
Lakatos Júlia a Telex választási műsorában arról beszélt, hogyan csökkenthető a társadalom kettéosztottsága.
Egy párt mind felett?
Negyedik kétharmad
Az április 3-ai választás nemhogy ellenzéki győzelmet nem hozott, de újabb, s még az eddigieknél is nagyobb Fidesz-kétharmadot. Joggal mondhatjuk, hogy kezd létrejönni egy örökös felállás a magyar politikában. Van-e belőle menekvés? Csizmadia Ervin bejegyzése.
Kampányhajrá
Novák Zoltán az ATV Egyenes Beszéd címűműsorában a választási kampányt értékelte.
Miért van „két Magyarország”?
Mindannyian látjuk, hogy az országban végletesen erős a polarizáció. Sokkal kevesebbet tudunk azonban az okokról, és kevés a magyarázat is. Három részes írásában Csizmadia Ervin, Lakatos Júlia, Novák Zoltán és Rajnai Gergely három mítoszt cáfol.
Választás és háború
Rajnai Gergely a német ARD televíziónak az ukrajnai konfliktus magyarországi választásokra gyakorolt hatásáról nyilatkozott.
Háború és béke
Novák Zoltán a Magyar Hang hírportálnak adott interjúban a béke-narratíva kampányértékét értékelte.
Félelem vagy harag
Novák Zoltán az ATV Egyenes beszéd című műsorában a háború kampányra gyakorolt hatását elemezte.
A történelem és a fogselyem
Hogyan hat a háború a kampányra, és miért szükséges a történelem ismerete ahhoz, hogy megértsük a jövőt? A Klubrádió Reggeli Személyeként Lakatos Júlia többek között ezekről is beszélt.
Történelem és geopolitika
Hogyan segít a magyar történelmet és jelent értelmezni az ukrán-konfliktus? Erre a kérdésre keresi a választ Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Egy barátságtalan ország
Meddig tart a barátság a háborúban? Lakatos Júlia a Magyarország által is megszavazott szankciók orosz visszhangja kapcsán a 90-es évek után létrejött világrend átalakulásáról beszélt az Inforádiónak.
EU és Ukrajna
Novák Zoltán a Hír TV Csörte című műsorának vendége volt. Témák: ukrán háború, korrupció.
Tolerancia és választás
Az orbáni politika legfeszítőbb ellentmondása, hogy miközben számonkéri az Unión az értékpluralizmust, itthon legcsekélyebb mértékben sem kívánja érvényesíteni. Novák Zoltán elemzése a HVG.hu portálon.
Lesz-e hatása a háborúnak a magyar választásra?
Mi a kapcsolat a dualizmus és a mai korszak között? Ignotus érdekeset írt a politika mögül. Csizmadia Ervin blogbejegyzése.
Tükörbeszéd
Bár kormány és ellenzéke szinte mindenről homlokegyenesen mást gondol, de amikor ellenfelét szidja, azt nagyon hasonló kifejezésekkel teszi. Csizmadia Ervin elemzése.
Indul a kampány, megáll az ész?
A kampány során végletekig leegyszerűsödik a kommunikáció. Vajon jó ez így? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Kampánykezdés
Novák Zoltán a Klubrádió Esti Gyors című műsorában a kampány dinamikáját értékelte.
Márki-Zay Péter a külföldi médiában
A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely kifejtetette, hogy Márki-Zay Péter helyesen próbálja építeni a nemzetközi renoméját külföldi szerepléseivel, de ahhoz, hogy ez sikeres legyen, a szokásos hazai közönségre szabott üzeneteket át kell alakítsa.
A pártprogram egy típusáról
Pártprogramokról – vagy azok hiányáról – különösen a kormányoldal kapcsán sokat beszélünk, de arról ritkábban, hogy van a pártprogramoknak egy sajátos műfaja: az alapprogram. Vajon mit mondott erről Orbán Viktor Kálmán Olgánál, 2007-ben? Csizmadia Ervin blogbejegyzése.
Együttműködő elitek
Egyfelől fontos az elitek közötti együttműködés, másfelől a demokratikus fejlődés során nem mindig alakul ki automatikusan. Mi a különbség Nyugat-Európa és Magyarország között? S mi a helyzet a mai Magyarországon? Csizmadia Ervin írása.
Kiűzetés a paradicsomból
Megosztottság helyett „szeretetországot” ígér. De vajon hogyan kívánja megteremteni a „szeretetet” Márki-Zay Péter? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Kormánypárt és ellenzék a magyar politikában
A labdarúgásban közhely, hogy egy csapat annyit játszik, amennyit az ellenfél enged neki. A politikában ez azt jelenti, hogy egy kormánypárt hosszú hatalmához szükség van az ellenzékre is. Csizmadia Ervin az Inforádió Arénájában.
A rendszer és ellenzéke
Miért ritkák manapság a szakpolitikai viták? Erre a kérdésre keres válaszokat a magyar történelem segítségével Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Médiaszociológia
A Klubrádió Ötös című műsorában Zsolt Péter a nyilvánosság megújulásának logikájáról beszélt.
Játékos állampolgári nevelés – a dualizmusban
Paár Ádám Sebők Zsigmond Mackó úr-történetein keresztül érzékeltette a dualizmus kori állampolgári nevelést a Katolikus Rádió Értékteremtő műsorában.