MSZP
TagA centrális erőtéren túl
Korábban a Nemzeti Együttműködés Rendszere szempontjából foglalkoztunk az ellenzékkel, s rávilágítottunk arra, hogy mit tehetnek ezek a pártok a Fidesz által támasztott kihívással szemben. Ezúttal két jól körülhatárolható kérdéssel foglalkozunk, amely viszonyítási pont lehet a kormány és az ellenzék, valamint az ellenzék pártjai között: az ország (pénzügyi) szuverenitása és az önkormányzati választások.
Baloldal a jobboldalon
Amikor a Fidesz elnöke 2009-ben először beszélt „centrális erőtérről”, a politikai és a tágabb közvélemény csak arra hördült fel, hogy „micsoda antidemokratikus szándékot takar egy több cikluson átívelő egypárti kormányzás”, ám nem reagálta le a centrális erőtér szavazókra vonatkozó konzekvenciát. Holott centrális erőteret fenntartani, ha egyáltalán, csak úgy sikerülhet egy többségi pártnak, ha folyamatosan képes valamit kezdeni „pótlólagos”, ideológiailag eredendően nem hozzá kötődő szavazóival.
Szocialista polgári kör?
Sokan sokféle formában temették el az MSZP-t az utóbbi időben: ez a párt menthetetlen, a mostani megújítás csupán látszatfogások gyűjteménye, a régi garnitúrával nem lehet új pártot építeni. Elemzésünkben a párt helyzetét vizsgáltuk meg.
Kormánynépszerű(tlen)ség és pártnyereség
Németországban erősen inog a keresztény-liberális koalíció, holott néhány hónapja nagyon komoly népszerűségnek örvendett. A német szociáldemokraták teljesítménye nemigen javult ugyan, de egyszer csak kezdenek számolni velük. Vajon történhet-e ehhez hasonlóan nálunk is? A Fidesz-kormány ma népszerűsége csúcsán áll, az MSZP pedig roppant népszerűtlen. Előállhat-e olyan helyzet, hogy a kormány önmagának okozott hibái teljesítményjavulás nélkül ismét helyzetbe hozzák az MSZP-t?
Az MSZP „sokpártrendszere”
Miközben a közvélemény egy bizonyos része sikeresnek ítéli a Bajnai-féle válságkezelést, az a párt, amely – úgymond – ott állt Bajnai mögött, lényegében szétesett, összetöpörödött. Az MSZP baja – paradox módon – az, hogy az elmúlt 20 évben jóval többet kormányzott, mint fő ellenfele, s ez felemésztette. Elemzésünk az MSZP problémáiról.
„Forradalom” után – vagy közben?
1989-90-ben úgy tűnt: a bibói átmenet-elmélet ezúttal győzedelmeskedik, hiszen a mérvadó politikai szereplők mindegyike elzárkózott a totális forradalomtól. Ám ez a korai konszenzus rövid ideig tartott csak, s a 90-es évek közepétől már egyre többen kezdik vitatni a rendszerváltás és a rendszerváltók bibóista önértelmezését.
Korszakváltás?
Az, hogy most vasárnap a Fidesz-KDNP támogatói a már megszerzett győzelem elkényelmesítő tudata ellenére is újra az urnákhoz járultak, azt jelzi, hogy nem pusztán az MSZP iránti ellenszenv vagy a Fidesz melletti elkötelezettség motiválta a többséget, hanem tudatosan mondtak igent „Orbán Viktor túlhatalmára”.
Mi kell a jó kormányzáshoz?
A jobboldal felelőssége óriási, miután elérte egyik fő célját, és elég komoly vereséget mért a baloldalra. Innen már nincs értelme fenntartania azt a légkört, amely egyértelműen a másik fél kiszorítására volt kitalálva. Innen a jobboldal feladata, hogy a versengés mellett az együttműködés lehetőségeit is felkínálja, már csak jól felfogott érdekből is, azért, hogy a baloldal ne akarjon idő előtt, megújulását továbbra is elhalasztva, revánsvágyból visszatérni a hatalomba.
A politika és a civil társadalom
Csizmadia Ervin a Stop.hu-nak adott interjújában kifejtette: az MSZP a mondanivaló hiányától szenved, az ország szempontjából nem szerencsés a Fidesz vitáktól való elzárkózása, a Jobbikot pedig igazából csak mostanában kezdik komolyan venni a nagypártok.
Kormányzati teljesítmény és rosszkedvű demokrácia
Szinte már közhely, hogy a választások új korszakot hoznak mind a kormányzás, mind pedig a pártrendszer szempontjából: ha tetszik „hivatalossá” teszik azokat a – jelenleg még csak sejthető – változásokat, amelyeket a kormányra készülődő erő(k) és a közvélemény-kutatások (olykor ellentmondó) adatai láttatni engednek.
Friss levegő?!
A 2002-es választások után világossá vált, hogy valójában mindössze két pólusképző erővel rendelkező mamutpárt létezik: a Fidesz és az MSZP. A színpadon azonban két új szereplő is feltűnt, a Jobbik és az LMP, kérdés, hogy parlamentbe jutásuk esetén ők milyen irányban változtatnák meg a magyar politikát. A problémát három szinten kell megvizsgálnunk: a pártrendszer, a politikai kultúra és a szakpolitikák szintjén.
Minimális szélesség
A 2010-es év azonban eltér az eddig megszokott választási készülődésekhez képest. A rendszerváltás óta nem az a választás (elsődleges) tétje, hogy ki nyer, hanem sokkal inkább a második helyen végző párt kiléte izgatja az elemzőket, publicistákat.
A centrális erőtérről
1990 és 2006 között mindig más párt nyerte meg a választást, s négyévenkénti váltógazdálkodás alakult ki. Nem tudhatjuk persze, mi járt a rendszerváltók fejében, amikor 1989-ben kitalálták az új demokrácia kormányzati szerkezetét, de utólag úgy tűnik, mintha inkább az említett „hosszúciklusú” nyugati modellek követésében gondolkodtak volna. Írásunk egy újjáéledő jelentős magyar politikai hagyományról.
A megújulás programja?
Az MSZP megújulása tehát elkerülhetetlen, ugyanakkor a személyi és a programbeli megújulás kart-karba öltve kell(ene), hogy járjon. Ezen folyamatnak egyelőre halvány személyi konzekvenciáit láttuk, a párt programját illetően pedig még ennyit sem. Elemzésünk a párt egyre súlyosbodó helyzetéről.
Lépéskényszer
A színpad és a szereplők tehát készen állnak már, a forgatókönyvet viszont még nem ismerjük. Egy dolog azonban biztos: a végletekig legyöngült király lesz a darab főszereplője, nem a majdan helyébe lépő, életerős herceg. Helyzetértékelés a 2010-es parlamenti választások előtt.
Koncentráció és döntés
Elemzésünkben azonban – ha dicsérni nem is, de – nem temetni jöttünk a kis pártokat. Ezeknek a kispártoknak a mostani helyzetét és vergődését, épp úgy döntések eredményezték ugyanis, mint azt, hogy a Fidesz 1994 után parlamenti küszöbpártból a 2000-es évekre nagy néppárttá vált.
Pártfrakció vagy frakciópárt
A frakciószakadások sajátossága, hogy kialakul egy hatalmi centrum az adott képviselőcsoportban, amely nem ért egyet a párt politikájával, s ez szembefordítja a frakció többi tagjával is. A szakadásokat annak mentén lehet tematizálni, hogy a frakciószakadás együttjár-e pártszakadással illetve, hogy a renitens képviselők egy másik párt képviselőcsoportjába lépnek-e be. Áttekintésünk az 1990 utáni eseményekről.
Rejtőzködő ideológiák
Összefoglaló elemzésünk és leírásunk az uralkodó magyarországi politikai ideológiákról.
A programtalanság kora
A 21. század Magyarországán van-e még egyáltalán létjogosultsága a pártprogramoknak. A mai felgyorsult világban egy-egy program akár hónapok alatt is elavulhat. A választópolgárok elenyésző hányada olvas pártprogramokat. A szavazók többsége a média által közvetített értékelésekre, elemzésekre és programvitákra hagyatkozik. Mindezek ellenére jó néhány érv mutatkozik a programok fontossága mellett.
A jobboldal évtizede?
Azonban tény, a világgazdasági válság, a vén kontinens mélyülő demográfiai és politikai problémái olyan kihívások elé állítják a politikai erőket, amelynek megfelelni csak rugalmas és határozott válaszokkal, ha úgy tetszik, adaptív képességekkel lehet. Megítélésünk szerint ebben a jobboldal jelenleg hatalmas előnyt szerzett, részben saját teljesítménye, részben a baloldali politika ideológiai, kormányzati ballépései miatt. Elemzésünk a változásokról.
A baloldal kérdései
Elnézve az MSZP korifeusainak megszólalásait, a soron lévő, július 4-i rendkívüli kongresszuson mintha máris új fejezetet akarnának kezdeni. Félő, ismét elhamarkodják a dolgot, pedig most nem kellene sietniük, már csak azért sem, mert – egybehangzó vélemények szerint – a választások elúsztak. Csizmadia Ervin írása a Figyelőn a miértekről.
Állampártiság vagy pluralizmus
Az EP-választások egyik tanulsága, hogy vége annak a korszaknak, amelynek egyik alaptétele az volt, hogy „a legrosszabb MSZP is jobb, mint a legjobb Fidesz”. Vagy másképpen: Magyarországon egyetlen kormányképes párt van, az MSZP. Ez a tétel a Gyurcsány-érában vált mindennapossá, s – úgy tűnik – Gyurcsány távozásával a szlogen is odavan: a Fidesz hatalmas választási győzelem kapujában áll, de reménye van arra is, hogy hosszú távon felváltsa nagypárti szerepében az MSZP-t. Csizmadia Ervin a Népszabadságban.
A sorok között
Zsolt Péter országos lapszemléje a június 7-i EP választások után, fókuszban a Jobbik sikere.
A percpolitika átka
A magyar pártszisztéma elérte teljesítőképessége határát, és számos vonatkozásban diszfunkcionálisan működik. Magyarországon percpolitizálás folyik, a pártok nem tudnak egy hétnél hosszabb távlatokban gondolkodni, és annyira beásták magukat a lövészárkokba, hogy már nem képesek onnan kimászni. Novák Zoltán a Hírextrán.
A megkettőződött ország
A Fideszt a másik oldalon lényegében soha nem értették meg vagy inkább félreértelmezték a kísérleteit. Sokan ettől tartván már az egypártrendszert vizionálják, én azonban visszafogott lennék ez ügyben, és emlékeztetném a rettegőket: a nyugat-európai demokráciák jóléti periódusában, a 60-as, 70-es években számos országban voltak ilyen kvázi-egypártrendszerek, amikor az ellenzék több cikluson keresztül válsággal küszködött. Az interjú tovább olvasható a Stop-on.
EP-választás és retro-hangulat
Új pártimázs, szavazók megtartása és mozgósítása, célcsoportok, elhibázott MSZP-kampány. Az EP-választás kampányplakátjairól Novák Zoltánt kérdezték a Hírextrán.
Lesz-e Gyurcsány Ferencnek pártja?
Ennek az elemzésnek az a fő állítása tehát , hogy a kormányfői bukást a pártelnöki bukás „alapozta” meg, az, hogy Gyurcsány Ferenc a saját pártpolitikai arénájában szenvedett pusztító vereséget. De vajon miért?
Reform vagy bukás
Sajátos fogalomzavar alakult ki a nyilvánosságban azzal kapcsolatban is, hogy voltaképpen mi minősül reformnak. A válságkezelés és a szerkezeti reformok összemosása ismét komoly kockázatokat rejt. „Reform vagy bukás”; ez volt őszödi beszéd kulcsmondata, és ez határozta meg az induló kormányzás elvi alapállását és misszióját. Aztán tanúi lehettünk annak, hogy az akadályok és buktatók hatására a kormány hogyan bontja le fokozatosan önnön reformidentitását, és most azt kísérhetjük figyelemmel, hogy hogyan próbálja újraépíteni.
Előrehozni vagy békén hagyni?
Magyarországon azonban sem az idő előtti kormánybukás, pláne nem az idő előtti választás nem része a szokásrendszernek. Mindez azért baj, mert a szokásrendszer valójában a kialakult politikai mechanizmusok tudomásulvétele és elfogadása. Gondolataink az előrehozott választás lehetőségéről.
Egy rendkívüli parlamenti ülésnap elé…
Az őszödi beszéd miatt kialakult bizalmi válságban azonban Gyurcsány talán végleg eljátszotta a lehetőségét annak, hogy ezt széles nemzeti konszenzust valaha is tető alá hozhassa. De valljuk meg őszintén, a jelenlegi magyar demokrácia úgy tűnik nem érett még meg erre a megegyezésre. Elemzésünk az aktuális helyzetről